Foglalkoztatási paktum

2017.11.14. 18:04

Száz embert juttatnának munkához Siófok térségében

Foglalkoztatási paktum szervezet alakult kedden Siófokon a térségben fekvő települések önkormányzatainak, a Somogy Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának részvételével.

Kolumbán Tünde

A foglalkoztatási paktum részese még a megyei önkormányzat, civil szervezetek, illetve a Somogy Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. A résztvevők között megjelentek olyan cégek is, amelyek potenciális foglalkoztatókká válhatnak és szükségük van munkaerőre.

A siófoki önkormányzat a város és a térség foglalkoztatási helyzetét javító programok megvalósításra 350 millió forintot nyert a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból. Ebből a pénzből többek között képzéseket valósítanának meg, de a munkahelyek számára bértámogatások nyújtására is lehetőség van. A képzésekkel elsősorban a pályaelhagyókat, a hátrányos helyzetűeket és a munkanélkülieket szólítanák meg. A munkaerőpiaci programokba mintegy 200 főt szeretnének bevonni, a cél pedig, hogy a létszám fele álláshoz is jusson az elkövetkező két évben.

A programban tanácsadóként a Siófoki Szakképzési Centrum is részt vesz. Szamosi Lóránt, a centrum főigazgatója elmondta: a program során a térségben működő gazdálkodó szervezetek véleményét is kikérik, milyen képzéssel bíró munkavállalókra volna szükségük. A Balaton-part vonzása miatt az előrevetíthető, hogy elsősorban a turizmussal és a vendéglátással összefüggésben lesz érdemes képzéseket szervezni, hiszen ez az a terület, ahol az elhelyezkedési esélyek a legjobbak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában