Kiútkeresés

2017.11.27. 11:30

Szegénységben is megél a remény

Borongós, sáros, november végi nap; két asszony és egy megrakott autó indult a Mélyben és Reményben Alapítvány kaposvári gyűjtőpontjáról, hogy többezer forint értékű élelmiszercsomagokat juttasson el húsz olyan családhoz, akiknek hónap végén már nem jut élelmiszerre.

Turbéki Bernadett

Elsőként egy négytagú családhoz visz útjuk, az ötven éves édesapa nyit kaput. Nemrég jött meg a kórházból, ahol stroke miatt műtötték. 43 éves felesége szinte ugyanaznap agyér-

tágításon volt. Egyikük sem keresőképes: egészségi állapotuk nem teszi lehetővé. A férfi semmilyen juttatást nem kap, mert korábban alkalmi munkákból élt, nem jelentették be, így nincs táppénz. Felesége 55 ezer forint rokkantnyugdíja minden bevételük. Ebből 18 ezret von le a bank, korábbi tartozásaik törlesztésére. Ehhez járul még hozzá 19 éves lányuk bevétele, aki 13 ezer forint családi pótlékot és 25 ezer forint GYES-t kap egyéves gyermeke után. 75 ezer forintból kell négyüknek minden hónapban kijönni. – Fizetjük a rezsit – vízdíjat, szemétdíjat – , a legtöbb pénz persze élelmiszerre megy el – mondta a 19 éves Bea. – Többször előfordul, hogy hetekig nincs mit ennünk. Olyankor a nagymamám kisegít bennünket egy-egy ebéddel. A testvérem, aki már elköltözött, pedig megveszi a fát. Apu húga pelust hoz a kicsinek. Ha nem lenne az alapítvány, nem tudom, hogyan húznánk ki a következő hónapig, mert kihúzni a

legnehezebb…

Az alapítvány munkatársai tovább állnak. Egy hatgyermekes családhoz visz az útjuk. A domboldalban álló házacska tetején vadonatúj cseréptető díszeleg. Egy felajánlásnak köszönhetően az alapítvány megcsináltathatta Biankáék háztetőjét.

– Ki kellett cserélni a tetőt, mert elmondhatatlanul rossz állapotban volt – mondják a látogatók. Bent azonban már alábbhagy a pompa. heten élnek most itt. Hat gyerek, és Bianka. Az asszony igyekszik jól beosztani a családi pótlékot, ami egyetlen jövedelme. Hat gyermek után 127 ezer forintot kap, amiből 120 ezret vesz le minden hónapban. Először mindig tartozását igyekszik megadni, ha előző hónapban kölcsön kért. Legutóbb plusz kiadása is akadt, mert legkisebb gyermeke asztmás, így 2200 forintért

gyógyszert vásárolt.

– Reggel nem mehetnek el evés nélkül a gyerekek: vajas, szalámis, májkrémes kenyeret esznek. Aztán az iskolában kapják a többit. Minden este tésztát főzök nekik. Variálom a darást, mákost, túróst. Kétnaponta van hozzá csirkepörkölt – mondta. – Havonta hetvenezret költök élelmiszerre, a többi megy a rezsire. Áramra 6500 forintot fizetek. Vonalas telefonra, tv-re is költök. Ez utóbbi díja 7200 forint. Kéthavonta kell gázpalack, és ebben a hónapban, 7600 forint tartozást kellett megadnom. Anyukám sem tud segíteni rajtunk, mert csak 68 ezer a nyugdíja. Beteg, és sokat kell gyógyszerre költenie. Korábban eljárt vasat gyűjteni. Én inkább diót szedek, megpucolom, és eladom. Ebből vettem cipőt, kabátot a gyerekeknek. Nem mindig van ugyanis az alapítványnál a méretükben ruha. Úgy érzem, egész életemben nem csinálok mást, mint fát vágok. Jó volna egy új kályha, mert ez nem egészséges, ahogy füstöl.

Tervezi, hogy a pince nyáron új szerepet kap: szoba lesz belőle a legnagyobb fiúnak. Oda kerülhetne a füstölős kályha, hogy a helyiség ne penészedjen tovább. Bianka hétvégenként ott mos és tereget, ezért hamar dohosak lesznek a falak. Forgó tárcsás mosógéppel és hagyományos centrifugával végzi el két napig, amit egy automata mosógép néhány óra alatt megcsinálna. Azt mondja, nem ez jelenti a fő gondot: a munkát elvégzi, de a füstölgő kályha nagy bajt okozhat. Az alapítvány aktivistái újra autóba ülnek, egy sáros, kátyús úton tovább haladva érnek újabb támogatottjaikhoz. Huszonnyolc éves anyuka nyit ajtót, és éppen az összes gyermeke isotthon tartózkodik. Annak ellenére, hogy hétköznap van, nem vitte a nagyokat óvodába, mert egyikük éjjel rosszul volt. Így most mindannyian otthon töltik a napot kétéves forma öccsükkel és a pár hónapos húgukkal, aki békésen alszik a kiságyban. A két nagyobbacska gyermek jövőre iskolába megy. Bőven lesz tehát kiadás ősszel. A család öt gyerek

után kap családi pótlékot, mert az anya 17 éves öccsének gyámfelügyeletét is ők látják el. Így 116 ezer forint a havi bevételük. Az apa alkalmi munkáiból jó esetben 60 ezer is összegyűlik, máskor meg a 20 ezret sem éri el. Ilyenkor elmennek az erdőbe fát gyűjteni, hogy legalább a tüzelőre ne kelljen kiadni. Vízre ötezret, Villanyra ugyanennyit fizetnek. – Ha nekünk nincs is mit ennünk, a gyerekeknek mindig előteremtünk valamit – mondta a szűkszavú anyuka, akinek férje olykor meggondolatlanul vásárol ezt-azt, mert úgy gondolja, hasznos holmihoz jutott. Legutóbb egy olcsó autóval fürödtek be, ám mivel a férfinek nincs jogosítványa, hamar megvált tőle, nehogy bűntető ügy legyen a vége.

A közelben él Ilonka néni, aki két kamasz unokáját neveli. Édesanyjuk még kicsi korukban hagyta el őket, apjuk pedig 12 éve egy baleset áldozata lett. Ilonka néni nyugdíjas. 56 ezer forintját felezi a bank, mert a felét a tartozások törlesztésére kell, hogy fordítsa. A két kamasz összesen 40 ezer forint árvasági ellátást kap, és 29600 forint családi pótlékot. Egyikük ösztöndíjas, 20 ezer forint a jutalom a jó tanulmányi eredményért.

Lenne itt több pénz is: az anyuka ugyanis 4 millió forint tartásdíjjal tartozik, amit képtelenség rajta behajtani. Pedig a pénzre nagy szükségük lenne. Telente 100 ezer forint megy el fára. Egy tél alatt legalább 7 köbméter fát eltüzelnek, ebből kettőt önkormányzati támogatásból vesznek meg. Gázpalackot is kéthavonta cserélnek 7900 forintért, legutóbb 16 ezer forint volt a víz, és 13 ezer az áramszolgáltatás díja. Ezen kívül az említett tartozást is vonják tőle.

Ilonka néni nem ül ölbe tett kézzel. Gazdálkodik. Malacot nevel, és gyakran baromfit is tart, vetőmagokkal az alapítvány látja el őket. Ám a sok munka örömét beárnyékolják a tolvajok, akik gyakran még a jószágokat is elviszik. – Történt már olyan, hogy malacostól vitték el az anyakocát. Jól tojó, nemesített ludakat is loptak el tőlünk. Ha nem figyelünk, elvisznek mindenünket, ezért az ólak közel kerültek a házhoz, hogy halljuk, mi történik kint. Volt, hogy úgy loptak meg minket, hogy itthon voltunk. Ráadásul ismerősök, rokonok, szomszédok lopnak leginkább, kilesik, és tudják, mikor nem vagyunk itthon…

Ilonka néninek céljai vannak: szeretné kitaníttatni a 15 és 17 éves unokáit, hogy ők majd megálljanak a saját lábukon. Ehhez már az első lépéseket megtették: mindketten középiskolába járnak, szakmát tanulnak.

Négy család. Négy különböző élethelyzet. Különböznek, ám céljuk ugyanaz: melegedni télen, és túlélni a holnapot...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában