gyorsabb, jobb

2017.12.15. 18:50

Új autót kaptak, mérföldkőhöz érkezett a Kötél egyesület

Huszonkilenc önkéntes tűzoltó egyesületnek és három önkéntes mentőszervezetnek adtak át mentéshez szükséges felszereléseket. Erre a célra a a szervezetek a Belügyminisztériumtól nyertek támogatást, összesen mintegy 33 millió forint értékben.

Koszorus Rita

A szervezetek láncfűrészeket, sisakokat, tömlőket, csizmákat, sőt tűzoltó készüléket is kaptak a somogyi egyesületek és mentőszervezetek a támogatásból. A Kötél egyesület telephelyén tartott ünnepélyes átadáson Gelencsér Attila országgyűlési képviselő az önkéntes egyesületek fontosságát hangsúlyozta. Tardi Tamás, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke, a megye támogatását fejezte ki a civilek felé beszédében.

Az ünnepélyes kaposvári átadón Szita Károly, Kaposvár polgármestere azt hangsúlyozta, egy önkormányzat számára öröm támogatni egy ilyen jó ügyet. A megyeszékhely egymillió forinttal járult hozzá a Kötél egyesület új csapatszállító járművének megvásárlásához. A járművet az egyesület kétmillió forintos önerejével és a Belügyminisztérium támogatásával, összesen 8,5 millió forintból tudta megvásárolni.

Azt mondják a kötelesek, nagy hiányt tölt be, hiszen az előző csapatszállító már húsz éves volt, és egy-egy riasztás alkalmával nem fért be minden felszerelés, sem minden önkéntes.

– Azt gondolom ismét egy mérföldkő előtt állunk, hiszen az elmúlt közel húsz év alatt most jutunk először új autóhoz – mondta Bodó László, a Kötél egyesület elnöke. – Nem a mi munkánkat szolgálja, hanem a bajba jutott embertársainkat. Ez korszerűbb, modernebb, jobban elférünk benne, így, ha baj van, gyorsabban ki tudunk érni a helyszínre.

Tavaly októberben vette birtokba a Kötél egyesület Pécsi utcai felújított szertárát. Amelyet támogatásokkal és hitelből sikerült, lényegében összefogással felújítani. Azóta nagyon sok minden történt a mentőszervezet háza táján.

– Amióta átadták, sikerült beköltözni és belakni – tette hozzá Bodó László elnök. – Egyelőre még csak az eszközparkunk van itt, még várunk arra, hogy ki tudjuk bővíteni és a humán erőforrást is ide tudjuk költöztetni. Az oktatásokat és az ügyeletet még a gépkocsik között tartjuk, remélhetőleg jövőre már a kibővített épületben tarthatjuk az oktatásokat.

Az idei év egyébként mozgalmas volt a Kötél számára. – Több minősítést kellett elvégeznünk – tudtuk meg Bodó László elnöktől. – Volt egy önálló tűzoltói minősítés, amelyet minden évben el kell végeznünk. S a megyei mentőszervezet minősítése is az idénre esett, valamint a nemzetközi mentő-kutató vizsga is ebben az évben volt.

Emellett még 130 bevetésre is riasztották a Kötél Egyesület önkénteseit megyeszerte. Az év elején a csúszós utak és jégről mentés adott munkát a köteleseknek. Az első havazásban elakadt teherautókat mentettek, s volt olyan napjuk, amikor egy nap alatt tizenegyszer riasztották őket. A nyáron a pusztító balatoni vihar is munkát adott az önkéntes mentőszervezetnek.

A Kötél egyébként önkéntes beavatkozásra alkalmas mentőszervezet, így akár egyedül is bevethetik. S mindezek mellett képzéseken, versenyeken, nemzetközi gyakorlaton is, s tették a Kötél egyesület tagjai mindezt úgy, hogy mindegyiküknek van főállása. Ugyanis ők önkéntesként végzik a sokszor életet mentő munkát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában