a fejlődés útján

2018.01.10. 14:00

Az útfelújításhoz várnak segítséget, a víz már iható Patalomban

A faluba vezető út felújításához várnak segítséget a patalomiak. Bíznak benne, hogy ezt a problémát is sikerül megoldaniuk idővel, mint a helyi arzénes ivóvizük gondját, ami ma már valóban a múlté lett a település vezetése szerint.

Kovács Gábor

Szinte elfogy a Patalomba vezető út, mert a szélein annyi az úthiba, panaszkodnak is rá a helybeliek.

– Szinte egysávos lett már az út, mert ha autóval jönnek velem szembe, húzódhatok le a gödörbe, mert én vagyok a szőke nő – mondta mosolyogva Székely Irén, aki Erdélyből telepedett át Patalomba, és huszonharmadik éve él itt. Azt mondta: megszerette ezt a falut, mert egyszerű, de barátságos, egymáson segítő emberek lakják, soha nem tapasztalt rosszindulatot. Helyi szociális gondozóként kilenc ápoltja van.

– Az idősek közül korábban sokan féltek, amikor magasabb arzéntartalmú vize volt Patalomnak, de azóta ezt a problémát már megoldották – mondta Székely Irén.

Az egykori vízmizéria miatt nem ijedt meg viszont Molnár Balázs. A gadácsi fiatalember a felesége családjának falujába, Patalomba költözött, házat is vettek. Most Magyaratádon dolgozik kulturális közfoglalkoztatottként. Szereti, hogy közel élnek Kaposvárhoz, mert jó az infrastruktúra, csak a szélessávú internetet hiányolja.

– Tavaly készült el 88 millió forintos beruházással a víztisztító berendezés, azóta teljesen jó a patalomi víz – mondta Keszler Ferenc polgármester. – 1972-től ittuk a helyi vizet, de néhány éve megváltoztak a szabványok, és akkor kiderült, hogy magas az arzéntartalma. A sikeres pályázat után most már jó minőségű a vizünk.

A polgármester hozzátette: a faluba vezető út állapota viszont még mindig hagy kívánnivalót maga után, és arra pályázni sem tudnak, mert az út állami tulajdonban van. Pedig a patalomi szociális otthonba, ahol 138 gondozott elhelyezésére van lehetőség, naponta járnak a mentők, ezért fontos, hogy minél gyorsabban és biztonságosabban tudjanak közlekedni. Az útfelújításhoz felajánlotta a segítségét Witzmann Mihály, a térség országgyűlési képviselője, akinek a hozzáállását dicsérték a helybeliek.

Az önkormányzat egyébként több pályázaton nyert az elmúlt időszakban. Jelenleg a kultúrház felújítása zajlik 27 millió forintból, az önkormányzat épülete 13,5 millió forintból újulhat meg a tavasszal. Elkészült az első világháborús emlékmű felújítása, mert büszkék rá, hogy két patalomi katona is kitüntetést kapott az egykori rosseb-bakák közül. A helyi ravatalozó felújítására is nyertek támogatást. Egyedül a szélessávú internet fejlesztését szeretnék még elérni.

Sok idős él a faluban, tavaly öt-hat üres ház is volt a településen, de azóta három házat már megvettek. A polgármester bízik benne, hogy fiatal családok telepednek le, hiszen van még üres ház, amelyre akad érdeklődő is.

Aki akar, biztosan el tud helyezkedni

Patalomban egyébként nincs munkanélküliség, a polgármester szerint, aki el akar helyezkedni, az a helyi mezőgazdasági vállalkozásnál, vagy a szociális otthonban találhat munkát. A közmunkaprogramba is Magyaratádról kell áthozni embereket. Iskola és óvoda nincs a faluban, a gyerekeket a toponári vagy a magyaratádi iskolába falubusszal szállítják vagy a buszbérlethez járul hozzá az önkormányzat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában