Kaposvár

2018.01.04. 20:25

Közel négymilliárdos adóbevételre koccintottak a városházán

Sikeres évet zártak 2017-ben és izgalmas 2018-as év elé néznek a kaposvári gazdasági élet főszereplői – hangzott el a városháza dísztermében, ahol Kaposvár nagyadózóit köszöntötték. Valamennyiük teljesítménye hozzájárult ahhoz, hogy a város növekedhessen. 

K. G.

A legtöbb helyi adót befizető cégek képviselőit fogadta Szita Károly, Kaposvár polgármestere a városházán. A helyi gazdaság küzdelmes, de eredményes éven van túl. Nőttek az adóbevételek, miközben az elmúlt húsz év során 2017-ben volt a legalacsonyabb a városban a munkanélküliség. Tavaly a város kasszájába a cégek összesen 3 milliárd 963 millió forintot adóztak, amiből 1,4 milliárd forintot fizetett be a TOP 20 kaposvári cég. 2017-ben az összesített iparűzési adóbevétel 2,6 milliárd forint volt, ez hat százalékkal több a tavalyelőtti befizetéshez képest.

Februárban a kivitelezők nekiláthatnak a 67-es gyorsút építésének. S ez nagyban segítheti a kaposvári cégek versenyképességét.

 

Immár két évtizede adnak találkozót egymásnak január elején a nagyvállalatok képviselői és a város vezetése, hogy köszönetet mondjanak egymás munkájáért. Sikeres évet tudhatnak maguk mögött, ez pedig a számokban is megmutatkozik.

Szita Károly, Kaposvár polgármestere hangsúlyozta: erősödött a helyi gazdaság, ez tetten érhető abban, hogy tavaly hat százalékkal nőtt az iparűzési adóbevétel. A húsz legnagyobb kaposvári cég ehhez jelentősen járult hozzá, összesen a 36 százalékát adják. Kaposvár felújítja a meglévő iparterületeit. Két újat is létrehoznak: egyet a volt Füredi laktanya mellett, egy másikat pedig mintegy 30 hektáron a Dombóvári úton, ahol 570 millió forintból közművesítenek.

Kaposváron a 35 év alatti, hiányszakmában dolgozóknak egy éven át letelepedési támogatást nyújtanak. Tavaly új munkahelyek létesítésére összesen 26,5 millió forint támogatást adtak, ez 53 új álláshely létesítését jelentette. Ennek feltétele, hogy a felvett dolgozók a garantált bérminimum 120 százalékát kapják, nagyvállalatok esetében öt éven át. A találkozón Gelencsér Attila, a térség országgyűlési képviselője többek között azt is kiemelte: az elnyerhető támogatások országos átlagának a duplája érkezett Kaposvárra.

Öt új tagot köszönthettek az idén a legnagyobb kaposvári adózók között, ahol csak néhány külföldi tulajdonú cég. Meghívást kapott a Kométa 99. Zrt., a Videoton Elektro-Plast Kft., a Magyar Cukor Zrt, a SEFAG Zrt., a Kaposvári Villamossági Gyár, a Lakics Gépgyártó Kft., a Kapos Atlas Gépgyár Kft., a Fusetech Kft., a Privát Húsfeldolgozó Kft., a Fino-Food Kft., a Tesco Globál Zrt., a Cargill Magyarország Zrt., az OTP Bank Nyrt., a Metyx Hungary Kft., a Kaposplast Kft., az E-ON Dél-Dunántúli Áramszolgáltató Zrt., a Luckympex Kft., Corso Invest Kapvar Kft., Magyar Telekom Nyrt. és a Mega-Logistic Zrt.

Rekordokat döntögettek

A nagyadózók elitjében van a Videoton Elektro-Plast Kft., ahol tavaly egymilliárd forintot szántak fejlesztésre, és az idén is hasonló nagyságrendben gondolkodnak, tudtuk meg Fábián Balázs ügyvezető igazgatótól. Rendkívül jó évet zártak, rekordokat döntögettek, akár ha az árbevételt, a létszámot és a nyereséget nézzük, értékelte helyzetüket kérdésünkre Fábián Balázs. A nyereségük 20 százalékkal nőtt, tavaly 35 milliárd forintot értek el, és abban bíznak, hogy az idén a 40 milliárdos határt is átléphetik.

Izgalmas évet várnak

Az első három kaposvári nagyadózó közt szerepelt a Magyar Cukor, ahol izgalmas év elé néznek, mert a cukorkvóták eltörlésével meg kell felelniük az új piaci helyzetnek. Februárban zárják a gazdasági évüket olyan nyereséggel, amelynek ismét jelentős lesz az adóhozadéka, mondta Kovács Gergely, a cég kereskedelmi és marketing igazgatója. Új tag az élbolyban a Metyx Kft, amely szélerőművek alkatrészeit gyártja. Ugur Üstünel ügyvezető igazgató örül annak, hogy tavaly 50 százalékos növekedést értek el Kaposváron.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában