2018.01.01. 17:30
Év végi ünnepek: nem feltétlenül magányos, aki egyedül él
Jóllehet arról nincs pontos statisztika, hányan töltik egyedül a karácsonyt és a szilvesztert, ám a két ünnepnapon, illetve a közte lévő pár napban az átlagosnál több ember érezheti különösen magányosnak magát. A szakpszichológus szerint minden támogató közösség szerepe kiemelkedővé válik ekkor.
Minden ünnep jelentős stresszel is jár a kikapcsolódás lehetősége mellett. – Különösen igaz ez az év végi ünnepekre – mondta Balatincz Gabriella kaposvári tanácsadó szakpszichológus. – Feszültséget okoz, hogy kizökkenünk a mindennapi rutinból, fizikailag közelebb kerülünk családtagjainkhoz, így nagyobb a súrlódások, a konfliktus lehetősége. De jelentős stresszforrás az is, ami a médiából árad: a reklámok azt sugallják, az ünnepek alatt az átlagnál jobban kellene éreznünk magunkat.
– Ha pedig nem ez történik, még frusztráltabbak leszünk, esetleg magunkat hibáztatjuk – tette hozzá Balatincz Gabriella. – Épp ezért érdemes tudatosítani: megengedhetjük azt is magunknak, hogy ilyenkor negatív érzéseink is legyenek. Így könnyebben túllepünk rajtuk, mintha tudomást nem véve róla elnyomjuk őket.
A szakember szerint az ünnepek szempontjából nehezebb helyzetben vannak az idősek, özvegyek, a valamilyen ok miatt távol élő családtagok, s a gyermeküket egyedül nevelő vagy elvált szülők. A kaposvári szakpszichológus úgy véli: ha valamelyik szülő érzelmileg nem tette túl magát a váláson, könnyen szólhat az ünnepi időszak az esetleges válási krízisről, mely megnehezíti a meghittség megélését szülőben és gyermekben egyaránt. – Ezért kerülni kell az olyan jellegű nosztalgiázást, mely korábbi idillinek tűnő családi ünnepekről szól, hiszen ez a gyermek hiány- és egyedüllétérzetét erősíti fel – tette hozzá Balatincz Gabriella.
Ugyanakkor fontos a magányt és az egyedüllétet is megkülönböztetni. – Aki egyedül él, nem feltétlenül magányos – mondta Balatincz Gabriella. – A magány érzése mögött tartós hiányérzet húzódik, mely a szociális szükséglet kielégítetlenségéből, a valahová tartozás hiányából fakad. A magányos emberek is meghittségre vágynak, s ha az év végi időszakban ünneplő családokat, barátokat látnak, hajlamosak összehasonlítani magukat velük. Így elkeseredettebbek lesznek és egy úgynevezett önrontó gondolati körbe kerülhetnek, vagyis arra fókuszálnak, ami hiányzik. Emiatt egyre negatívabban szemlélik önmagukat, mely önsajnálatba és reménytelenségbe csaphat át.
Így aki teheti, annak érdemes kimozdulnia otthonról az ünnepek alatt, s megtekinteni valamilyen alkalmi műsort vagy előadást – javasolta a szakpszichológus. – Ezzel együtt bármilyen jellegű támogató közösség szerepe kiemelkedően fontossá válik. Jó döntés lehet egy barátra, szomszédra, akár távolabbi családtagra támaszkodni, akik hasonló cipőben járnak.