felhordják a sarat

2018.01.29. 11:30

Sorban újítják fel a járdákat, de akad még panasz

Az idei télen kevés hó esett, inkább eső áztatta a somogyi földet, és a sár néhol próbára tette többek tűrőképességét.

K. G.

Az idei télen kevés hó esett, inkább eső áztatta a somogyi földet, és bár sok települési önkormányzatnál nagy gondot fordítanak a járdafelújításokra, a sár néhol próbára tette a helyiek tűrőképességét. Van azonban, ahol jól vizsgáztak a felújított járdák.

Orciban nyolc-tíz méteres szakaszokat betonoztak le közmunkásokkal, önerőből. Azóta nincs gond a gyalogosközlekedéssel, bár Vass Ferenc polgármester hozzátette: az országutak viszont nagyon sárosak a megyében, mert a traktorok és mezőgazdasági gépek felhordják a sarat, és nem mindenütt takarítják le.

Lakócsán már nem mindenki elégedett: egy ottani olvasónk tette szóvá, hogy szerinte nem járhatóak az utak a dél-somogyi településen. Az óvodába tartó gyerekek sárosan érkeznek meg, az orvosi rendelő előtt is kilyukadt az aszfalt. Matyók József polgármester elmondta: szerinte nem sárosak az utcák, bár a műszaki állapotukon lehetne javítani. Mostanában azonban nem találtak erre megfelelő pályázati forrást. Legutóbb egy 400 méteres szakaszt tettek rendbe a Petőfi és Dózsa utcában önerőből, ez hatmillió forintjukba került.

Mosdóson is gondot okoz egy kisebb járdaszakasz állapota, fordult hozzánk Magyar Imre. A helyi férfi szerint az egyik bolt mellett nincs lebetonozva egy parkolórész, emiatt az áruszállító teherkocsik felhordják a sarat a járdára, és ez nehézséget okoz az arra járó gyalogosoknak, különösen a babakocsit toló kismamáknak.

Hatta József, a Kapos-COOP Zrt. kereskedelmi igazgatója kérdésünkre elmondta: a bolt mögött, amely magánterület és elzárt a forgalom elől, valóban van 6-8 kátyú, amelyben megáll az esővíz a szórt murvás felületen. Miután jelezték a cégnek a problémát, a saját karbantartó brigádjukkal javítják ki majd a hibákat.

Fotónk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában