Nagyberény

2018.01.24. 18:52

A vidék életben maradásának szimbóluma a tornaterem

Átadták a település legújabb létesítményét, az iskola új tornatermét, amit az átadón a térség országgyűlési képviselője jelképnek, a vidék életben-maradásának szimbólumának nevezett.

Kolumbán T.

Több mint 500 négyzetméteren zajlanak mostantól a tornaórák a dr. Faust Miklós Általános Iskolában. Nem kell már a tetőtérben mozogniuk, az iskolásoknak és az ovisoknak is jut hely a tornateremben, csakúgy mint a népi táncosoknak és a karatésoknak.

– A létesítmény az iskolai tornaórák és a sportesemények mellett a jövőben a pezsgő kulturális élet helyszíne is lehet – mondta az avatóünnepségen Sárfalvi Péter, utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, aki köszöntőjében arról is beszélt, hogy a nagyberényi tornaterem a köznevelési infrastruktúra-fejlesztési program részeként épülhetett meg.

Az 1400 lelkes település régi vágya valósult meg a sportlétesítmény megépülésével, hiszen a gyerekek korábban az udvaron vagy az iskola tetőtéri közösségi terében tornáztak. Ennek az időszaknak a végét már 2016 tavaszán látták a helyiek, ekkor rakták le az iskola háta mögött felhúzott új épület alapkövét.

– Nemcsak a szabadidő hasznos eltöltését szolgálja a tornaterem, hanem a helyi közösséget is erősebbé teheti  – jelentette ki az átadón Witzmann Mihály országgyűlési  képviselő, aki arról is beszélt: a tornaterem megépítése, ahol a mindennapos testnevelés órákat most már korszerű körülmények között tudják megtartani, azért is jelképes, mert jelzi, hogy a vidéki lét nem kihívás, hanem sokkal inkább lehetőség a gyerekek számára.

A 265 millió forintos tisztán hazai forrásból elkészült csarnok megépítéséért Tóth András Károly, a település polgármestere köszönetét fejezte ki, hiszen a falu nyolcosztályos iskolája, ahova több mint 120 diák jár, jövőképet ad Nagyberénynek.

A Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program első ütemében a nagyberényivel együtt országszerte összesen 25 iskolai tornaterem épült, a közelmúltban Andocson adtak át egy hasonló létesítményt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában