központok

2018.02.19. 14:00

Családbarát munkahely – helyben segítik a nőket

Országszerte helyi központok segítik a nők foglalkoztatását. Heteken belül megnyílnak a nők elhelyezkedését segítő első helyi központok – ismertette Novák Katalin család- és ifjúságügyért is felelős államtitkár. Somogyban Nagybajomban és Kaposváron alakítanak ki ilyen centrumokat.

Góz Lilla

Helyi centrumok segítik a nőket. Akik fogyatékkal élőt gondoznak, vagy a szülést követően térnének vissza a munkaerőpiacra, azoknak segítenek elhelyezkedni. – Nem munkahely-közvetítés a feladatunk, hanem tanácsadás, képzések biztosítása, továbbá a távmunkák lehetőségének ismertetése – mondta Gyarmati László, a Magyar Vöröskereszt Somogy Megyei Szervezetének szakmai vezetője. Hozzátette: a program három évre szól és 2018. április elsején indul el, s a megye egész területén élőket várják. Kiemelt feladatuk az is, hogy a megye munkáltatóit érzékenyítsék a szülés után visszatérő édesanyák felé.

– Áprilisban indul a nagybajomi centrumunk, szemléletformálás a fő célunk, valamint a nők foglalkoztatási kompetenciájának a javítása és az atipikus foglalkoztatási forma népszerűsítse a munkaadók között – mondta el Pirka Mátyás, a projekt vezetője. Hozzátette: a nagybajomi Alternaiv Egyesület pályázott a központ létrehozására, a konzorciumi partner pedig a Nagybajomért Közalapítvány.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára a napokban tartott sajtótájékoztatón elmondta: szeretnék, ha a család folyamatosan változó dinamikáját a munkáltatók rugalmas foglalkoztatással támogatnák, ezért 13,3 milliárd forint európai uniós forrásból országszerte hat regionális központot és 67 helyi centrumot hoznak létre, amelyekben a gyerekvállalás előtt álló, illetve a szülés után a munkaerőpiacra visszatérni vágyó nőket is várják.

– A centrumok helyi szinten nyújtanak segítséget a nők rugalmas foglalkoztatásához, összekötik a munkavállalókat és a munkaadókat – tette hozzá. – Az elmúlt években nőtt a nők foglalkoztatottsága idehaza, a kisgyermekeseké azonban nemzetközi összehasonlításban még alacsony. Egyre több cég felismeri viszont, hogy a munkavállalókért folyó versenyben előnyt jelenthet a rugalmas foglalkoztatás biztosítása – fűzte hozzá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában