kiváló magyar bor

2018.02.18. 07:00

Garamvári pezsgő is került a Külügyminisztérium borválogatásába

Harminc kiváló minőségű magyar bor került be a nemrégiben ismertetett Külgazdasági és Külügyminisztérium idei borválogatásába, köztük egy somogyi, a balatonlellei Garamvári Pincészet 2013-as évjáratú Optimum Brut pezsgője is.

Gyeszát Zsolt

Ennek köszönhetően többek között a lellei pezsgővel kedveskednek majd a vendégeknek számos ország nagykövetségén – tudtuk meg Garamvári Venceltől, a pincészet tulajdonosától. A borász úgy látja: öregbíti a pincészet hírnevét, hogy a pezsgő diplomáciai körökben is megfordulhat. Az pedig külön jó érzéssel tölti el, hogy boraik mellett pezsgőjüket is megismerik tágabb körökben is, mely segítheti a külföldi exportjukat. A pincészet tavaly is bekerült a Külügyminisztérium borválogatásba, akkor éppen egy furminttal.

A pincészet saját lellei ültetvényéről származó szőlőkből született az alapbor, amiből a borválogatásba került pezsgő készült. Az alapbor Chardonnay-Pinot Noir-Pinot Blanc házasítása.

– Lellén dolgoztuk fel a szőlőt és ott készült belőle a bor is – mondta Garamvári Vencel. –  Ezt a bort vittük el a budafoki pezsgős pincészetünkbe, ahol pezsgővé erjesztettük és érleltük. Úgy gondolom, hogy kiemelkedően jó volt a 2013-as évjárat, szép volt a szőlő mennyiségileg és minőségileg is. – Kifejezetten jó Chardonnay született abban az esztendőben szép savakkal, elegáns zamattal, jó alapot teremtve a pezsgőnek – tette hozzá Garamvári Vencel.

A borokat szakmai zsűri választja ki minden évben, kizárólag magyar szőlő- és borfajták kerültek a válogatásba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában