2018.02.07. 11:30
Létszámleépítés nem lesz, átalakítás igen
A megyét is érintik a Tesco Magyarország átalakításai – tudtuk meg Bubenkó Csabától, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnökétől.
Azt mondta: a kaposvári és siófoki áruházakban is biztosan változnak meg munkakörök. – Arról nincs szó, hogy Somogy megyében leépítéseket tervezne a Tesco – mondta Bubenkó Csaba. – Lesznek dolgozók, akiknek a munkaköre átalakul. Például az éjszakai munkavállaló munkaköre nappali lesz. Ez bércsökkenést is jelenthet, ezt a dolgozó vagy elfogadja, vagy nem.
Bubenkó Csabától megtudtuk: bizonyos esetekben biztosan lesznek, akik inkább a távozás mellett döntenek. – A háromezer négyzetméter és annál kisebb alapterületű áruházakban átalakulnak a pékségek is. Így a pékek és dagasztók számára felajánlanak egy másik munkakört, de nem hiszem, hogy elfogadják.
A megyében több ilyen áruház is működik, így a marcali, a nagyatádi és balatonboglári Tesco is.
Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke azt mondta, a pékségek félkész terméket gyártanak majd. – Tehát ezt egy eladó is el tudja végezni – tette hozzá. – Biztosan lesznek olyanok, akik pékként nem vállalják ezt a feladatot.
Karsai Zoltán hozzátette: az éjszakai műszakról nappalira kerülő dolgozók bérpótlék kiesését részben kompenzálja majd a vállalat. – Munkaköröket vonnak össze, tehát így például három feladatot háromszor annyian látnak el egy csapatként – mondta Karsai Zoltán. – Ezzel ugyan úgy tűnhet, mintha bonyolódna a munka, de valójában egyszerűsödik a munkafolyamat.
– Az más kérdés, hogy mennyire akar a munkáltató ugyanannyi emberrel több munkát ellátni – vetette fel Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke. – Erre azonban nincs szabály, se mérőszám, amely alapján számon kérhetnénk a munkáltatókat.
A szakszervezetek szerint országosan mintegy 100-an távozhatnak a Tesco üzleteiből a racionalizálás miatt.