közgyűlés

2018.02.15. 14:55

Elfogadták a megye 1,8 milliárdos költségvetését

Elfogadta az idei költségvetését a megyei önkormányzat, amely kiegyensúlyozott gazdálkodást alapozhat meg. A képviselők között egyetértés mutatkozott abban, hogy nemzetközi kapcsolatokkal segítsék a határ menti régió felemelkedését.

K. G.

Elfogadták a Somogy Megyei Önkormányzat idei költségvetését a csütörtöki közgyűlésen. Ennek értelmében – 2018-ban – az önkormányzat 1,8 milliárd forintból gazdálkodhat. A rendelkezésre álló források nagy része célhoz kötött, vagyis a folyamatban lévő és az idén kezdődő TOP-os projektek finanszírozását szolgálja, többek között a Vármegyeháza energetikai korszerűsítését, mondta az előterjesztés ismertetésekor Biró Norbert elnök (Fidesz).

A tavalyi évet a kiegyensúlyozott gazdálkodásának köszönhetően a megyei önkormányzat 711 millió forint pénzmaradvánnyal zárta. Ennek segítségével, valamint a bevételek és kiadások számbavétele után az idén 990,7 milliós céltartalékot képezhetnek.

Korrekt, pontos, stabil gazdálkodás mutató – ezekkel a szavakkal még az ellenzék is dicsérte az idei költségvetést, bár Gyenesei István (Somogyért) és Kolber István (DK) kifogásolta a közmeghallgatás iránt tanúsított társadalmi érdektelenséget, és a megyei önkormányzatok csökkent közigazgatási szerepét.

Huszti Gábor alelnök (Fidesz) válaszában rámutatott: a megyében jó a megyei önkormányzat megítélése, csak ő maga 360 rendezvényen vett részt tavaly, és a somogyi identitás erősödését tapasztalta. Végül a képviselők Kolber István kivételével megszavazták a költségvetést.

A képviselők megállapították, hogy jó úton jár a közgyűlés, mert az ellenzékkel konszenzus bontakozott ki a nemzetközi kapcsolatok erősítéséről annak érdekében, hogy felemeljék a déli határ menti térséget Somogyban. A határ mindkét oldalán ugyanazok a problémák vannak, mondta erről Biró Norbert elnök. Hozzátette: a Pannon Európai Területi Társulás legutóbbi eszéki ülése után szeptemberre munkaértekezletet terveznek, akkorra az új horvát zsupánok is felkészülhetnek az együttműködésre.

Biró Norbert a napokban Verőcére látogat egy nemzetközi kiállításra. A határ menti régiós összefogásnak a hozadéka lehet, hogy közvetlenül tudnak majd brüsszeli forrásokat lehívni Budapest és Zágráb kikerülésével.

Csatlakoztak a felhíváshoz

Csatlakozott a megyei önkormányzat a Megyei Jogú Városok Szövetségének azon felhívásához, hogy közösen megvédjék a településeinket és hazánkat, vagyis elutasították a Soros-tervet, és azt, hogy megyénkben az illegális bevándorlást segítő irodák és szervezetek működhessenek. Az ellenzék rövid, de élénk vitában kifogásolta az előterjesztés tartalmát, amelyet végül a fideszes képviselők elfogadtak, míg a jobbikos képviselők (Kesztyüs Attila, Takács Richárd és Gombai Győző) és Kolber István (DK) elutasította. Gyenesei István pedig nem nyomta meg a szavazógombot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában