2018.02.24. 09:00
Új vakcinával oltják szeptembertől a tiniket
2018 szeptemberétől már kilenckomponensű hatóanyaggal oltják a HPV-fertőzés elleni iskolai oltási programban a tizenkét éves hetedikes lányokat. Hazánkban, így Somogyban is magas az átoltottság, szakemberek szerint az új vakcina több vírustörzsre lehet hatékony.
Közel háromszáz fiatal lány részesül ezekben a napokban méhnyakrák elleni védőoltásban Szolnokon. A szolnoki Kőrösi Csoma Általános Iskolában dr. Nagy Éva adta be a védőoltást.
Egyre többen kérik a HPV elleni védőoltást Ifj. Pavlovics György gyermekorvos rendelőjében. – Az én körzetemhez a Berzsenyi iskola diákjai tartoznak – tudtuk meg Ifj. Pavlovics Györgytől –, ott az átoltottság csaknem kilencven százalékos. Eddig 25 lányból 22 kapta meg a térítésmentes oltóanyagot – tette hozzá a kaposvári gyermekorvos, aki azt is tapasztalja, hogy akiknek az oltás nem ingyenes, az ő esetükben is több szülő tartja fontosnak, hogy megvegye a vakcinákat gyermekének.
– Az új oltóanyag eredményei jók, ezért örvendetes, hogy bekerült a térítésmentesen adható vakcinák közé – mondta el Tormási Imre nőgyógyász. – A HPV vírusnak több száz típusa van, némelyiknek még nem ismert a hatása, a kilenckomponensű oltóanyag több törzsre lehet hatékony. Európa kevés országában érhető még el, főleg térítésmentesen ez az oltás. Javaslom, hogy felnőtt korban is oltassák be magukat a nők, mert a vakcina féken tudja tartani a HPV vírus hatásait, továbbá módosítja az immunválaszt. Sőt, méhszájműtét követően is szoktuk ajánlani a vakcinát – tette hozzá.
Kaposvár város önkormányzata 2008 óta támogatja a HPV elleni oltást. A legrászorultabbaknak így csupán 4000 forintot kell fizetniük. A Somogy Megyei Kormányhivatal adatai szerint a 2016/2017-es tanévben 1178 lány kapta meg térítésmentesen az oltóanyagot a megyében. Ebből a Kaposvári Járásban az 528 jogosult közül 446-an igényelték a HPV elleni oltóanyagot.
A 2017/2018-as évben Somogyban 1189 hetedikes tanulót, a Kaposvári Járásban pedig 478 kislányt oltottak be. A második oltást idén tavasszal kapják meg az érintettek térítésmentesen. Az immunizáció költsége 34 ezer forinttól egészen 108 ezer forintig terjedhet attól függően, hogy az életkor alapján kettő, illetve három oltásos sémát kell alkalmazni, s hogy melyik oltóanyagot használják, vagy mennyi árrés kerül rá.
Magyarországon 2014 óta van szervezett program a hetedik osztályos lányok HPV elleni oltására. Az iskolai programban az első oltását mindig ősszel kapják a lányok, a másodikat hat hónappal később. A 2018 szeptemberétől használandó kilenckomponensű vakcina 2016 óta van hazai forgalomban.
A Közbeszerzési Hatóság honlapján található adatok szerint a Phoenix Pharma Zrt. 3,4 milliárd forint értékben 120 ezer vakcinát biztosít első körben. Magyarországon nemzetközi összevetésben a HPV-átoltottság magas, nyolcvanszázalékos a 12 évesek körében, de a szülők ötöde visszautasítja a térítésmentes oltást – derül ki egy kutatás adataiból, amelyet a Szinapszis Kft., az Emmi, a Magyar Tudományos Akadémia, az ELTE és az MSD Pharma Hungary Kft. készített.
A tanulmányból az is kiderül, hogy bár a HPV-oltás ismertsége 87 százalékos, a válaszadóknak mindössze 76 százaléka tudta megmondani, hogy ez az oltás csökkenti a méhnyakrák kialakulásának esélyét.
Évente csaknem 1200 beteget regisztrálnak az országban, és még mindig közel ötszázan vesztik életüket méhnyakrákban egy év alatt.