felelős használat

2018.03.17. 09:00

Veszélyes hulladék: tudod, hová viheted a használt injekciós tűt?

Tavaly két új jogszabály is megjelent az egészségügyi veszélyes hulladékok elhelyezésével kapcsolatosan. Ezek ismerete azért is különösen fontos, mert mint megtudtuk a somogyi emberek is egyre tudatosabbak, növekszik azoknak a száma, akik nem a háztartási szemétbe dobják, hanem gyűjtőhelyekbe viszik például a használt tűket.

Gyeszát Zsolt

Tavaly két új jogszabály jelent meg az egészségügyi veszélyes hulladékokkal kapcsolatban – közölte lapunk érdeklődésére a megyei kormányhivatal. – A rendelet alapján a járó-, illetve a fekvőbeteg-szakellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatónak, a rendelőintézeteknek, kórházaknak a lakosságnál képződő hulladékká vált injekciós tű, fecskendő, infúziós szerelék átvételét, gyűjtését, elszállítását és kezelését biztosító rendszert 2019. február 12-ig kell kialakítani.

A gyűjtőedényt olyan helyen és olyan módon kell biztosítani, hogy abba a személyzet közreműködése nélkül is el lehessen helyezni a hulladékot és ne zavarja a betegellátást. A gyógyszertárakban ugyan csak a gyógyszerhulladékot lehet leadni, ám megyénkben van olyan intézmény, ahol a jogszabályi határidőt megelőzve van lehetőség a lakosságnál keletkező injekciós tűk leadására – derült ki a tájékoztatásból.

Így például a Kaposi Mór Oktató Kórház Szigethy-Gyula Gyógyszertárában, illetve a Mosdósi Közforgalmú Gyógyszertárban is van lehetőség a használt fecskendők és tűk leadására – tudtuk meg a kaposvári kórháztól. – Bárki bedobhatja a használ fecskendőt egy, a veszélyes anyagok gyűjtésére alkalmas badellába a Szigethy-Gyula Gyógyszertárban, ám ez nem azonos a használt, lejárt gyógyszerek gyűjtődobozával.

A betegek gyakran kérdezik, hol adhatják le a fent említett hulladékot – ismertette a tapasztalatokat a kórház. A gyógyszertár munkatársai átveszik a becsomagolt, dobozban behozott, veszélyes hulladéknak minősülő tűket, fecskendőket. A Szigethy-Gyula Gyógyszertárban körülbelül kéthetente telik meg egy 60 literes veszélyes hulladék gyűjtő badella. A kisebb forgalom miatt Mosdóson általában 4-5 hetente kell cserélni a badellát, de ott is egyre többen hozzák be és adják át a gyógyszertár dolgozóinak a használt tűket.

– A véralvadásgátlókból meglehetősen sok fogy ma a gyógyszertárakban, így a hatóanyag beadásához szükséges tűvel ellátott fecskendőből is – mondta el lapunk kérdésére Szabó Péter Balázs, a Magyar Gyógyszerész Kamara megyei elnöke, lengyeltóti gyógyszerész. A szakember szerint is gyorsan gyűlik a veszélyes hulladék, mert egy fecskendő csak egyszer használható a véralvadásgátlóknál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában