nyughely

2018.03.11. 17:35

Nem kell az unokának számolgatni – egyszeri fizetésért örök béke

Egyelőre egy alkalommal maximum huszonöt évig bérelhetünk sírhelyet elhunyt szeretteinknek, de egy kormányközeli elképzelés szerint a jövőben nem kell majd többször megváltani a nyughelyeket. Ez azonban további módosításokat igényelne a temetők üzemeltetésében.

Kovács Gábor

Mindenszentek ünnepéhez közeledve gyakrabban látogatjuk meg halottainkat, hogy virágot vigyünk a sírjaikra, emlékükre gyertyán gyújtsunk.

Fotó: Mészáros János

A Balatonba szeretné szórni édesapja hamvait egyik olvasónk, mert nem tervezi a nyughelye újramegváltását. Úgy érzi, ha nem kellene többször megváltania a sírhelyeket, már korábban elgondolkodott volna egy másik állandó megoldáson.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter eltöröltetné a huszonöt évenkénti sírhelymegváltást. Szerinte akinek egyszer megváltották a sírhelyét, megérdemli, hogy az örökkévalóságig az övé legyen. Azt viszont méltatlannak tartja, hogy az unokák, dédunokák számolgassák, ki tudják-e fizetni az újraváltás költségét.

A temetkezési szakma képviselői szerint az állam szerepvállalása nélkül nehezen kivitelezhető az újraváltás eltörlése. Puskás Béla, a Somogy Temetkezési Kft. igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a sírhelyek újramegváltásának összege a temetők bevételének 60 százalékát teszi ki. Ez nagyobb összeg, mint az új sírhelyek értékesítése.

– Pótolni kellene majd a kieső üzemeltetési költséget, és eldöntésre vár, hogy önkormányzati vagy állami forrásból lehet ezt az összeget előteremteni – mondta Puskás Béla. – Az előzetes információk szerint azonban csak az egyházi temetők bevételkieséseit pótolná az állam. Az összes költséget azonban nem lehet ráterhelni a temettetőre. Még sok kérdés vár kidolgozásra az elképzeléssel kapcsolatban: mi történik azokkal a sírokkal, amelyeket nem váltanak meg, és a temetkezési vállalatok nem számolhatnak fel? Hogyan lehet majd újraértékesíteni a sírhelyeket?

Egyre többen váltják meg a lejáró sírhelyeket, ezt tapasztalták a Somogy Temetkezési Kft.-nél. Puskás Béla szerint ez nem jelentős összeg, 25 évre 25 ezer, vagyis évente ezer forint. Anyagi okokból ezért az utóbbi időszakban már egyre kevesebben mondják vissza a sírhelymegváltást. A törvény ugyanis 2013 óta lehetőséget biztosít arra, hogy felezzék a visszalévő időt, így 10, 12 vagy akár 5 évre is ki lehet fizetni a nyughelyet, természetesen kevesebbért.

A hozzátartozókat nem értesítik, ha közeleg a lejárati idő, azonban Kaposváron vezették be először az országban a módszert, hogy egy címkét ragasztanak a síremlékre, amelyen tájékoztatják a hozzátartozókat, hogy újramegváltás nélkül a sírhely felszámolása várható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában