segítség a bajban

2018.03.05. 11:30

A nyári óriásviharban bizonyítottak a legtöbbször az önkéntesek

Kiemelkedően sok, 1351 beavatkozásuk volt 2017-ben a somogyi önkormányzati tűzoltóságoknak és az önkéntes tűzoltó egyesületeknek. Ez az előző évinél csaknem húsz százalékkal több.

Harsányi Miklós

A szervezetek állami támogatása országosan évről évre nő: 2015-ben mintegy 500 millió forintot kaptak, s a tavalyelőtti 600 millió forinttal szemben 2017-ben már 700 millió forintot fordíthattak eszközpótlásra és fejlesztésre is.

– Az öt önkormányzati tűzoltóságnak – Balatonboglár, Böhönye, Csurgó, Kadarkút, Tab – 734 vonulásuk volt, míg a 46 önkéntes egyesületnek 578 – közölte kedden Heizler György, a megyei tűzoltó szövetség elnöke. – Utóbbiak a 307 műszaki mentésen kívül  211 tűzesettel kapcsolatos riasztást is kaptak.

A legtöbbet, 134 esetben a Kötél vonult, a látrányi csapat 60, a szőkedencsi 59. Az önkéntesek ezen kívül még 59-szer a közeli megyékben – Zala, Fejér, Baranya – nyújtottak segítséget. A legtöbb bejelentés tavaly júliusban volt Somogyban: vihar söpört végig Siófok, Balatonvilágos, Karád térségében, s 746 kárbejelentés érkezett a lakosságtól. A 11 tűzoltó egyesületen kívül két önkéntes mentőszervezet és három önkormányzati tűzoltóság tagjai dolgoztak a hivatásos állomány irányítása mellett. Varga György, a  törökkoppányi tűzoltóegyesület parancsnoka rámutatott: összetartó a 19 tagú csapatuk, s megnyugtató, hogy biztosított az utánpótlás. A fiatalok kedvet éreznek a közösségi munkához, egyesületük öt településen csaknem 1000 ember biztonságáért dolgozik. A csoport idén folytatni kívánja a fejlesztéseket: egy használt terepjárót kívánnak üzembe állítani.

– Négy egyesület önállóan beavatkozó minősítéssel rendelkezik – közölte Bázelné Mihályka Szabina, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője. – Ezzel a hivatásos tűzoltó egységek beavatkozása nélkül is képesek felszámolni a káreseteket. Igalban is számíthatunk az önkéntes tűzoltó egyesület önálló beavatkozóvá válására: a kisvárosban is lelkes egyesület végzi önkéntes tevékenységét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában