konferencia

2018.04.07. 19:51

Igazság és irgalom nem lehet egymás nélkül

Majdnem ezer résztvevő érkezett szombaton Kaposvárra az ország minden tájáról, sőt külföldről is a IX. Országos Irgalmasság Konferenciára, amelyet a Nagyboldogasszony Székesegyházban tartottak.

Kovács Gábor

Az érdeklődők szombaton megtöltötték a székesegyház előtti teret. – Azért fontos az irgalmasság, hogy megpróbáljunk másokat is elfogadni és szeretni úgy, ahogy vannak – mondta a nagykanizsai Horváth Zsuzsanna gitárral a hátán, aki énekelt is az imaórákon. – Szociális területen dolgozom, és idős emberekkel foglalkozom. Nem mindig könnyű, de a hitből, az irgalmasságból mindig lehet erőt meríteni.

– A mai világban nagy szükség van arra, hogy az emberek egymásra figyeljenek – vélekedett a tatai Fekecs Zoltán, akit a családja is elkísért. – Nagyon kell az embereknek a segítség. Ha csak egy jó szóval, vagy akik képesek rá, anyagiakkal is támogassák a rászorulókat.

– Akármilyen gondom is van, az irgalmas Jézus szeretetére bízom magam, és akkor meg tudok nyugodni – mondta Illés Istvánné, aki Dombóvárról érkezett Kaposvárra.

A konferencia nyitó előadását Varga László, kaposvári megyéspüspök tartotta.

– Az álmom az irgalom – mondta Varga László. – Amikor 1986-ban először letérdeltem csendes szentségimádásra, még nem sejtettem, hogy az irgalom ajándékával sokakat „megfertőzhetek” majd. Az álmom az, hogy az irgalom betölti a Kárpát-medencét. Az álmom az, hogy az irgalmasság betölti az egyházat, akár felülről, a papság felől vagy akár alulról, a hívek felől, mert ez mindenkit Krisztushoz fog vonzani. A Szentlélek olyan hatalmas, hogy megtalálja azokat a szíveket, amelyeket betölthet irgalommal. Isten irgalma túlcsordul ott, ahol hisznek benne.

 

Varga László kiemelte: az igazság és az irgalom nem lehet meg egymás nélkül. Az irgalom képes felemelni és meggyógyítani azokat, akiket az élet megalázott és kifosztott. Ugyanakkor az irgalom különválasztja a bűnt és a bűnöst. Ám aki egyszer szembekerül az irgalommal, az elkezdi megváltoztatni az életét.

A székesegyházban tartott szentmise főcelebránsa Beer Miklós, a váci egyházmegye püspöke volt. Beer Miklós szerint az irgalom új esélyt ad a reménytelenségben, felemeli és talpra állítja a hajléktalanokat, a betegeket, az éhezőket, a tönkrement családokat, a félrecsúszott fiatal életeket, az adósságcsapdában vergődőket. Beer Miklós hozzátette: mindennap tegyünk valamit a körülöttünk élőkért.

A konferencián bemutatkozott az Irgalmasság Háza Szolgálat, amelyhez önkéntesek jelentkezését várják. Az Irgalmasság Háza lelki épület. A benne tevékenykedők segítenek a kritikus élethelyzetben lévőknek, látogatják a betegeket, az időseket, a szenvedélybetegeket, a rabokat. Preventív szolgálatot látnak el a gyermekek és az ifjúság körében. Egyben imaszolgálatot is nyújtanak. A konferencia idején a kaposvári Fő utcán felállították az irgalom 14 stációját jelképező kapukat, amely alatt áthaladhattak és elmélkedhettek a hívők, majd egy dicsőítő koncertet is hallgathattak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában