a tehetség utat tör

2018.04.19. 20:00

Italautomatát épített egy hatodik osztályos kutató lány

Húsz kutató általános iskolás mutatta be tudományos munkáját a 17. Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciáján Osztopánban. A helyi iskola már tíz éve szervez hasonló rendezvényeket nagy sikerrel.

Koszorus Rita

Először Balogh Zoltán tagintézmény-vezető köszöntötte a konferencia résztvevőit. – Csak lazán, kényelmesen adjatok elő – tanácsolta a 17. Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciáján versengőknek Ősz János, a zsűri és a Tehetségsegítő tanács tagja.

A diákok mégis izgatottan várták, hogy a pulpitushoz lépjenek és bemutassák tudományos munkájukat. Elsőként a harmadik osztályos, somogyjádi Bencze Zolta számolt be eredményeiről. A fiatalember a digitális eszközök használatát vizsgálta meg a somogyjádi mezőgazdasági vállalkozásokban. – Nagyon kíváncsi voltam, hogy a somogyjádi gazdálkodók körében elterjedtek-e ezek az eszközök – mondta Bencze Zolta. – Ezért kérdőíves kutatást végeztem: nyolc gazdának nyolc kérdést tettem fel.

A fiatal kutató magabiztosan számolt be GPS hozamtérképek hasznáról, a modern műtrágyaszórók működéséről, vagy éppen a vegyszerező szakaszolóról. A harmadik osztályos somogyjádi diák munkáját elismerően értékelte a zsűri.

Kovács András egy közösségi problémát dolgozott fel munkájában. – A kastély parkjából hiányoznak a szabadtéri játékok – mondta a Somogyjádi Illyés Gyula Általános Iskola Osztopáni Tagiskolájának diákja. – Mivel a régi játékvárat lebontották, mert veszélyes volt és azóta nincs más az udvaron.

Az ötödikes tanuló kérdőívet töltetett ki iskolatársaival, s ezek eredményeképpen rámutatott: hintára, mászókára és libikókára volna szükség. – Remélem a dolgozatom hatására kapunk új játékokat – húzta alá az ifjú kutató.

Fenyő Anna, kaposvári hatodik osztályos tanuló pedig egy saját gépet gyártott. – Mivel nagyon ügyetlen vagyok a folyadékokkal és mindig leöntöm magam, megoldást kerestem erre – mondta a kutató diák. – Ezért megépítettem a saját italautomatám, ami elektronikus. Az áramköröket én készítettem egyedül, persze szülői felügyelettel. De segített az ácsként dolgozó apukám, a borítást kivágni, azt beburkolni pedig a festő nagybátyám.

Anna elmondta: a masina úgy működik, mint Héron kútja. – Az úgy működik, hogy van egy szívószál, ami a palack aljáig leér – magyarázta a Kaposvári Egyetem Gyakorló Általános Iskolájának tanulója. – A másik szívószál a folyadékszint felett marad, és ahogy a levegőt fújom a palackba azon a szívószálon keresztül, ami a folyadékszint felett van, akkor kiszorítja a folyadékot. Ez egyetlen módon, az alsó szívószálon át távozik. Az én automatámat nem szájjal, hanem a beépített motoros pumpákkal lehet működésbe hozni.

A diáklányt nagyon érdekli fizika, ami édesanyja – aki fizikatanár – révén nem is csoda, de az még inkább lenyűgözi, hogy egymaga képes volt egy ilyen bonyolult szerkezet megalkotására.

Volt olyan versenyző, aki a lovakról adott elő és még az is kiderült, hogy a patások is szoláriumoznak.

A legjobb kutató diákokat jutottak tovább

Az Osztopánban tartott regionális döntőből nyolcan juthattak tovább az országos megméretésre, Budapestre. Így Fenyő Anna, a kaposvári Gyakorló Általános Iskola diákja, Füstös Judit, a csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, valamint Boros Péter a nagyatádi Ady Endre Gimnázium diákjai biztosan bemutathatják munkájukat a fővárosban. Illetve Kiss Benedek kaposvári Gyakorló Általános Iskola, Bogdán Netti, Kovács András, Frank Ádám, az Osztopáni Tagintézmény és Melles Márk, a csurgói Református Gimnázium tanulója jutott az ország legjobbjai közé.

– Arra próbáljuk a gyerekeket rávenni, hogy bátran kutassanak, tegyenek fel kérdéseket, állítsanak fel hipotézist – mondta Balogh Zoltán, az osztopáni iskola tagintézmény-vezetője.

A rendezvény sikerét mutatja, hogy több egykori versenyző ma már egyetemi diplomája átvételére készül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában