Libickozma

2018.04.08. 14:44

Nagyon korán ébredtek a legkisebb falu szavazói

Hiába indult, ködösen, fázósan a nap Somogyban, az időjárás nem szegte kedvét reggel hat óra után a választóknak, akik, a vidéket járva, legalábbis ezt tapasztaltuk, még vasárnap reggel is találkozhattak újdonsült, firkálás nélküli plakátokkal, főként a villanyoszlopokra szerelve OSB lapokra erősítve.

Az idő vasfoga fej nélküli torzóvá rágta a kő feszületet az egykori nagy iskolával szemben, az épületben rendezték be Libickozmán Somogy megye legkisebb önálló választókerületének szavazókörét, ami ma amolyan igazi közösségi tér, önkormányzat, könyvtár is egyben.

– Már bőven túl vagyunk 25 százalékon, fogadnak a bizottságban, fél kilenc előtt, ám a beszélgetés közben kiderült, ennél is magasabb az arány: bőven harminc fölött a százalék, hiszen a 32 választásra jogosultból addigra már tizenegyen leadták voksukat. A parányi település igazi ékszerdoboz rövidke, széles utcájával, a gyönyörűen rendezett ház előtti kertekkel, már az idén szépen nyírt fűvel.

Libickozmán a hivatalos adatok szerint nem is élnek annyian, ahányan szavaztak – ezt már Horváth Gábor polgármestertől tudtuk meg, aki előttünk járt az urnánál. Több olyan ember is itt szavazott, aki hétvégi-ház tulajdonos a csendes faluban.

A politika csak ritkán vet komoly zajt, ezt erősíti Sirkó Imre és felesége is, akik határozottan érkeztek szavazni. – Egyáltalán nem zavar meg minket a lepedőnyi szavazólap, tudjuk, kire fogunk voksolni – mondta, mielőtt beléptek volna a hátulról megközelíthető épületbe. Közben megérkezett Halász Péter jegyző is, aki ingajáratban kereste fel a hozzá tartozó településeket, a pusztakovácsi konyháról hozták a reggelit segítőjével, hogy a bizottság ne maradjon éhen, szomjan a fáradságos munka közben. A szépen terített asztalhoz az elmaradhatatlan pogácsa mellé debreceni páros is jár – mutatják, délre sült hús biztosan lesz. – Semmi szabálytalanságról nem tudok eddig, remélem így is marad – avat be a jegyző, akihez Kovácsi, Libickozma, Táska és Somogyszentpál választási bizottságai is tartoznak.

Kürtöspuszta felé vesszük az irányt, ahol ugyanolyan barátságosan fogadnak minket, akár Libicen. A faluház épületében szerényebb körülmények között várták a választókat, valamivel alacsonyabb részvétel mellett. Az ódon, pergő vakulatú épület szavazóhelyiségében barátságosan duruzsolt a fával fűtött vaskandalló. A reggeli órák még nem ébresztették fel a voksolókat, hisz kilenc felé a 120 jogosultból csak 11-en szavaztak.

Nagymama és anyuka jön velünk szembe, név nélkül mondják: olyanra szavaztak, akik megakadályozzák, hogy a „migránsok ellepjenek minket”. – Olyanra szavaztam, aki mellett biztos és kiszámítható jövőképet látok – mondta Károly Máté, aki targoncásnak tanul, álma, hogy párjával külön költözhessenek és külön életet kezdhessenek szüleiktől. Úgy érzi, most sikerült e szerint tennie.

Somogy egyik legnagyobb szavazóköre a több mint 1200 regisztrált jogosulttal a Honvéd utcai 52-es, ami a Honvéd utcai iskolában kapott helyet, másik négy mellett. Azaz nap végére több ezer ember adja le itt voksát a 2018-as országgyűlési választáson.

Délelőtt kígyózó sorokban fogadta magába az épület a szavazókat, akiket folyamatosan útba kellett igazítani, melyik is az ő szavazókörük. – Minden választáson itt voltam eddig, ez kicsit annyiban más, hogy régebben nem szoktak ilyen sokan lenni ilyentájt – mutat körbe a rengeteg, lépcsőkön fel-alá járó, sorban álló emberen az épületben Lengyel Lászlóné, aki már fél tízre bőven leadta voksát, mint beavat, ugyancsak nem hezitált, tudta, miért, melyik párt, jelölt miatt ment vasárnap.

Ugyanígy volt ezzel Pető Amália is, aki első szavazóként egy nemzetiszín díszítésű szilikon karkötővel lett gazdagabb a jeles alkalomból. – Fontosnak tartom, hogy a mi, fiatal generációink is éljen a demokratikus jogával, az lenne a legjobb, ha minél többen élnének vele – összegzett a Pécsett tanuló 19 éves egyetemista, hozzátéve, igazán kíváncsi az eredményekre, amit folyamatosan követni fog majd.

– Már szavaztunk mindketten, nevetett társára a nyolcvan esztendős Ilona néni, aki éppen kéthelyi utazásáról osztott meg történetet, milyen szép is volt az idén is a húsvéti tojásfa. – Mindig eljövök szavazni, de bevallom, általában négyévente mindig másra – nevetett, döntését azzal magyarázva, olyanra voksol mindig, akinél úgy látja, emelkedni fog a nyugdíja, abból elég szerényen tud csak kijönni ugyanis...

Izgatottan készült a szavazásra

Először járul az urnához Garai Kitti, böhönyei egyetemista. A huszonegy éves lány azt mondta: nem volt kérdés, hogy leadja-e voksát vagy sem. – Jogom van hozzá és ezzel élnem kell – mondta lapunknak a fiatal voksoló. – Mégis csak az én jövőmről van szó, ezért muszáj választanom. Én mostanáig nem foglalkoztam a politikával, de most hogy szavaznom kell tájékozódtam a viszonyokról.

Garai Kitti szerint, ha egyszer jogunk van választani, akkor azzal élni kell. – Szerintem minden szavazat számít, ezért nem tartom azt a gondolkodást, hogy ha valaki nem megy el szavazni, mondván az ő szavazata nem fontos – mondta a böhönyei fiatal. – Ha mindenki így gondolkodna, akkor nem lenne egy szavazat sem. Szóval szerintem így nem szabad hozzáállni.

Egyre jobban működik a választási rendszer

A választási rendszerről, a voksolás körülményeiről és feltételeiről Somogy megye Magyary Zoltán- és Deák Ferenc-díjas nyugalmazott főjegyzőjét, Vörös Tamást kérdeztük. – Ez a második országgyűlési választás, amelyet a jelenlegi törvény szerint tartanak – mondta a nyugalmazott főjegyző. – A szabályozás egy keretet ad, a gyakorlat dönti el, hogy ez mennyire működik. Tulajdonképpen több összetett feladatot takar a választás: egyrészt államigazgatási feladat, másrészt jelentős informatikai feladat. Hiszen egyre erősebb informatikai támogatással történnek a választások. Ez egyik oldalról helyes, ám még feszítettebb munkát és még nagyobb tudást igényel.

No és nem szabad megfeledkezni a humánerőforrásról, akik kizárólag ezzel foglalkoznak ők a Nemzeti Választási Irodánál vannak ugye mind a megyéknél, mind a településeken fő feladatként nem ezzel foglalkoznak. Megvan a napi feladatuk, és amellett bonyolítják le a voksolást, ezért ez ilyenkor nagyon nagy plusz terhet jelent számukra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában