Kadarkút

2018.04.20. 18:12

Segítő kezet nyújtanak a hátrányos helyzetűeknek

Csaknem 250 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segíti Kadarkúton és a környéken élők munkaerő-piaci elhelyezkedését. A most induló program másik célja a helyben maradás erősítése.

Góz Lilla

Kadarkút, Csököly, Rinyakovácsi, Szilvasszentmárton és Zselickislak önkormányzatai a Szoltiva Tanácsadó Szociális Szövetkezettel a helyi hátrányos helyzetűek felzárkóztatását, életminőségének javítását, valamint problémáinak megoldását tűzték ki célul. Az „Együtt a Zselicben a humán szolgáltatások fejlesztéséért” program részeként kiemelt figyelmet kap az egészségmegóvás, a prevenciós programok szervezése, a fiatalok közösséggé kovácsolása és a lakosság munkaerő-piaci alkalmasságának megteremtése.

Karsai József, Kadarkút polgármestere, a konzorcium vezetője elmondta: programjaikkal azokat akarják megszólítani, akik rászorulnak az ismeretszerzésre és a segítő kézre. Továbbá céljuk a hátrányos helyzetűeket alkalmassá tenni arra, hogy el tudjanak helyezkedni a munkaerőpiacon. Szeretnék, ha a fiatalok helyben maradnának, az időseket pedig megerősíteni abban, hogy hasznos tagjai a társadalomnak. A program részeként támogatják a lakosság kulturális és sportolási igényeit is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában