videó

2018.04.08. 16:03

Veterán autókat csodálhattak meg a kaposvári Technik Pikniken

Ki lehetett volna tenni a megtelt táblát a Cseri parkra vasárnap délelőtt. 19 alkalommal rendezték meg a Technik pikniken, ahol igazi különleges veterán autók, katonai járművek, motorok mellett alkatrészbörze várta az érdeklődőket.

Góz Lilla

– Azt nézd meg fából van az összeillesztés, régen tudtak autót tervezni – figyelte érdeklődve a Renault NN- t az egyik látogató. Az 1926-os veterán jobb kormányos, három sebességes és mindössze 150 ezer darabot gyártottak belőle. – Három kamionnyi motort adtunk érte de megérte – mondta el Kapinya Mária, az egyik tulajdonos. – A férjem festette, műszakilag szakember újította fel. Nagyon jól működik, tavaly ősszel vizsgáztattuk.

Kapinya Máriáék otthonában kétszázötven motor és harminc autó található. Hogy vasárnap a Cseri Parkban pontosan hány gépjárműcsodával találkozhattak az érdeklődők, azt nem tudni, ám Punik László főszervező elmondta: tizenkilencedik alkalommal rendezték meg a találkozót, ahol technikai érdekességeket szeretnének átadni az utókornak, amiket féltve őriznek. Egy olyan Csepel biciklit is megcsodáltunk, amely orvosi eszközökkel volt felszerelve, ilyen kétkerekűvel látogatták meg a betegeket falu helyen. A számos gépcsoda mellett stílusosan nem bográcsban, hanem egy gulyáságyúban főtt az ebéd a megéhezőknek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában