jöhet az eső

2018.05.11. 17:19

Alagútfúró technikával csatornáznak a vasútállomásnál

Az önkormányzat úgy döntött, hogy a 180 milliárd forintos Németh István Programból egy negyedik csatornarendszert is kiépítenek.

K. G.

A nagy felhőszakadások idején hömpölygő víz rendszeresen elárasztja a vasútállomás környékét, megemeli a csatornafedeleket, s gyakran bokáig érő vízben gázolnak a gyalogosok. Három önálló csapadékvíz elvezető rendszer működik ezen a területen, amely a város legalacsonyabb pontja. De még együtt is alig bírták a terhelést, kevésnek bizonyultak az extrém időjárással járó özönvizek óráiban.

Az önkormányzat úgy döntött, hogy a 180 milliárd forintos Németh István Programból egy negyedik csatornarendszert is kiépítenek, erre 250 millió forintot szántak. Az építkezést pénteken Szita Károly is megtekintette.

Ritkán látható, az alagútfúrásra jellemző technológiával, a vasúti sínek alatt sajtolják át a nagy méretű csöveket. Mintegy 70 métert kell így áthidalni, hogy a Kapos folyóba juthasson a csapadékvíz. Az új rendszer megoldja, illetve jelentősen enyhíti az eddigi gondot. A munkákat a nyár végén fejezik majd be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában