gond a hiány

2018.05.08. 11:30

Egyre nehezebb meglelni a dolgozót a Balatonon

A legtöbb vendéglátós még keresi a munkavállalókat a szezon előtt nem sokkal. Van ahol megszokottan minden nyáron ugyanazok a fiatalok dolgoznak.

Gy. Zs.

– Nagyon nehéz szakképzett munkaerőt találni, mi már január-február környékén elkezdtük keresni az embereket – mondta Zeleiné Kuti Kiss Melinda, a Szárszó Étterem vezetője. – Több nyugdíjas is dolgozik a konyhánkon, akik korábban is szakmabeliek voltak, így nem idegen tőlük a balatoni vendéglátás. Négy-hat órába jönnek dolgozni hozzánk, ez így nekünk is jó. Emellett három végzett felszolgálónk van, akik csak a nyári szezonra jöttek haza, télre pedig visszatérnek Ausztriába dolgozni. Ők tanítanak be három egyetemistát is, akik azért jöttek hozzánk, mert tanulmányaikhoz van szükségük van pénzre. Úgy gondolom, hogy júniusig nagyjából megvagyunk emberekkel, de júliustól a szezon végéig még egy diákot keresnünk kell majd.

A balatonszárszói étterem vezetője elmondta: dolgozóik egy része már több éve náluk van. A vidékieknek ők biztosítanak szállást és étkezést is. – A fiatal dolgozókat inkább ismerős, ajánlás révén szereztük, hirdetés alapján kevésbé működik ez – tette hozzá Zeleiné Kuti Kiss Melinda. – Dolgozik nálunk egy idősebb rokon házaspár is, ők például Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből érkeztek. De épp a napokban beszéltem egy hölggyel, aki az idén megy nyugdíjba, ő már a jövő szezonban szeretne hozzánk jönni dolgozni.

– Nagy gond a munkaerőhiány, még a mi csapatunk sem teljes a nyárra – mondta a zamárdi Csibrák Károly, Halas Karcsi Büféjének vezetője. – Tavaly Kelet-Magyarországról volt nálam dolgozó, akinek albérletet is biztosítanom kellett. Már az sem feltétel, hogy legyen rutinja a jelentkezőnek, tavaly is volt nálunk két lány, akik még sosem dolgoztak ilyen helyen, de jól megállták a helyüket. Egyébként is hamar be tudnak tanulni: pultban kell kiszolgálni, mosogatni, leszedni a terítéket, ami nem szakmunka. Annyiból szerencsések vagyunk, hogy nálunk van, aki süsse a halat, a fiammal ketten dolgozunk a konyhán. Több helyütt viszont az is hiányzik, aki a szakmunkát végezné el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában