határtalanul

2018.05.15. 15:55

Elődeink nyomában jártak Erdélyben a kaposvári diákok

A kaposvári Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Zeneművészeti Iskola 7. a és b osztályának 58 tanulója öt kísérő tanárral a Határtalanul program keretében hat napot töltött el Partiumban és Erdélyben.

K.G.

Minden diák aktívan részt vett az előkészületekben, tudtuk meg Tamásné Horváth Katalin pedagógustól. Az úton kiselőadásokkal, mondákkal, versekkel, dalokkal, imával, koszorúkkal emlékeztek elődeinkre. Megtekintették a Körösök-vidékét, a Királyhágót, túráztak a Tordai-hasadékban, elvarázsolta őket Torockó a Székelykővel, és a Tordai-sóbánya. A diákok és kísérőik szembesültek a történelmünkkel, híres elődeink nyomában járva. Szent László, a Hunyadiak, Ady Endre, Apáczai Csere János, Reményik Sándor, Dsida Jenő, Kós Károly emlékének is adóztak. Bejárták a Házsongárdi temetőt, látták Nagyváradon a sétálóutcát és a várt, Kolozsvár épületeit, palotáit, a gyulafehérvári várat és székesegyházat. Nagyszalontán Arany János szülőházánál búcsúztak el Erdélytől és Partiumtól.

Az úton találkoztak az ottani magyarokkal: Vizi Imrével, a Teodidaktos Humanitárius Alapítvány elnökével, Tímár Ágnessel, a patinás Báthory Líceum igazgatónőjével Kolozsváron. A kaposvári diákok előadták műsorukat Kolozsvárott, majd Torockón az általános iskolásoknak, illetve a Kis Szent Teréz Otthon lakóinak. A kaposvári szülők, diákok ajándékkal kedveskedtek vendéglátóiknak. A Torockó- Kaposvár focimeccs színfoltja volt a látogatásnak. Megható volt a vasárnapi istentisztelet a gótikus Szent Mihály-templomban, ahol Bálint Gábor katolikus pap mondott misét a kaposvári csoport szolgálatával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában