videó

2018.05.30. 14:00

Kalandok a levéltárban: betyárkodtak és kutattak a fiatalok

A Magyar Nemzeti Levéltár egy nemzetközi projekt keretében Kalandok a levéltárban címmel hirdetett levéltár-pedagógiai programot az idei tanévben. Somogyból három csapat nevezett, így közelebb kerül a betyárok élete a fiatalokhoz, de felmenőikről is találtak adatokat a levéltárban.

Márkus Kata

 

Kérdésünkre, hogy vajon miért volt érdemes részt venni a programban, Krénuszné Tóth Erzsébet, a szennai iskola pedagógusa, az egyik felkészítőtanár azt mondta: Mert komplex élményt adott a résztvevőknek. Nem csupán történelemből bővítették ismereteiket, de forgatókönyvet írtak, felvételeket készítettek, filmet vágtak, zenét választottak, s mindezt csak hatékonyan együttműködve tudták megtenni.

A program tehát minden bizonnyal elérte célját, melyet így fogalmaztak meg a szervezők: szerettük volna elérni, hogy a közoktatásban részt vevő gyerekek ismerkedjenek meg a levéltárral, mint intézménnyel és az ott folyó szakmai munkával. Készítsenek egy 5-7 perces, szabadon választott témájú és műfajú kisfilmet, amely a levéltári foglalkozások élményeiről szól.

Somogy megyéből három csapat nevezett a projektre, a Kaposvári Szakképzési Centrum Jálics Ernő Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája Kadarkútról valamint két csapat Szennából.

– A Szennai Fekete László Általános iskola 6. osztályosai öt levéltári foglalkozáson vettek részt – mondta Krénuszné Tóth Erzsébet. – A foglalkozásokat Jakab Georgina és Lesz Éva vezették. Ezeken a diákok megismerkedtek a levéltárral és az ott folyó munkával, bepillantottak a családfakutatás rejtelmeibe, kézbe vehettek olyan anyakönyveket, melyekben felmenőikről találtak adatokat. Ezen kívül közelebb került hozzájuk a somogyi betyárok élete is, az eredeti dokumentumokat felhasználva eljátszottak egy somogyi boszorkánypert, és a levéltár igazgatója, Polgár Tamás körbevezette őket a levéltár épületében.

A két csapat kisfilmje itt megtekinthető

Az eredményhirdetés Budapesten a Magyar Nemzeti Levéltárban volt. A kadarkúti csapat negyedik helyezést ért el, valamint elnyerték a közönségdíjat is. A szennai csapatok az ötödik illetve a hatodik helyen végeztek. A kadarkúti csapat és a szennai Múlt Fürkészek csapat filmjei kijutottak a zágrábi döntőbe is.

A kadarkúti csapat tagjait, Abai Biankát, Fitos Emesét, Bálind Jánost és Szabó Ferencet Iván Lászlóné készítette fel. A szennai Múlt Fürkészek csapat tagjait, Keresztes Dánielt, Nagy Bálintot, Patak Mihályt, Szász Vilmost, az Időutazókat, Babics Rebekát, Barbély Borbálát, Nagy Boglárkát, Posza Mátét Krénuszné Tóth Erzsébet vértezte fel a szükséges tudással.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában