Helyi közélet

2018.05.10. 18:21

A hospice szolgálatot segítette a kaposvári nárciszfutás

A hospice mozgalom a társadalmi felelősségvállalást, az odafigyelést, a szeretetet és gondoskodást igyekeszik már gyermekkorban megtanítani.

K. G.

A hívó szóra jöttek a gyerekek, hogy hitet tegyenek amellett, hogy a gyógyíthatatlan betegek és családtagjaik nincsenek egyedül – ez volt az üzenete a kaposvári Városligetben rendezett nárcisz-futásnak. Hét iskola 438 tanulója tett egy kört a futópályán a betegek tiszteletére.

Felnőtt csapatok is indultak egyéni nevezőként, de ott voltak a futók között a mosdósi hospice osztály és a krónikus belgyógyászat dolgozói, valamint a megyei kormányhivatal népegészségügyi főosztályának munkatársai is és autista gyermekek is csatlakoztak.

Kaposváron évente 60-80 végstádiumú daganatos beteget kezelnek a támogató szolgálatok az utolsó 3-6 hónapban. Jánosek Edina, a futást szervező Fehér Liliom Alapítvány elnöke elmondta: szervezetük infúziók, szerelékek, tűk és fecskendők, és egyéb segédeszközök vásárlásával segíti a betegeket ellátó szolgálatot. Szita Károly polgármester, aki maga is 50 ezer forinttal támogatta a rendezvényt, köszönetet mondott a gyermekeknek.

A hospice mozgalom szellemében a társadalmi felelősségvállalást, az odafigyelést, a szeretetet és gondoskodást igyekeznek már gyermekkorban megtanítani. A csütörtöki közös futást megelőzően a gyerekek 150 nárciszhagymát ültettek el a Városligetben tavaly ősszel. Kis szalagokon szívhez szóló üzeneteket is elhelyeztek, amelyeket léggömbökkel engedtek a magasba.

Jánosek Edina, a Fehér Liliom Hospice Alapítvány elnöke elmondta: céljuk, hogy egy hospice-házat, illetve hasonló szellemiségű otthont hozzanak létre Kaposváron. Ehhez azonban sok támogatóra lenne szükségük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában