digitalizáció

2018.05.27. 16:29

Megérkeztek a tanári laptopok, várják a tableteket is

Megérkeztek a somogyi pedagógusok digitális felkészültségét segítő számítógépek az iskolákba. A legtöbb helyen a tanárok és tanítók már kézhez kapták készüléküket, ám van olyan intézmény, ahol csak ősszel osztják ki.

Koszorus Rita

138 köznevelési intézménybe 2325 laptop érkezett Somogy megyébe, amelyeket a Klebelsberg Központ Emberi Erőforrás Operatív Program keretében szerzett be. Az eszközöket a pedagógusok személyes használatába adta a Klebelsberg Központ, s ennek érdekében vállalniuk kellett egy továbbképzést is.

A Balatonlelle-Karádi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolába is megérkeztek az új eszközök. – Mindnyájan megkaptuk a laptopokat, amely két lépcsőben történt – mondta el kérdésünkre Miseta Zoltán, igazgató. – Ez egy régi vágyunk volt, hogy a társadalmat átható infokommunikációs eszközöket mind jobban a tanításban is használhassuk.

Miseta Zoltán hozzátette: már csak az interaktív táblák hiányoznak a balatonlellei iskolából.

Az Igali Batthyányi Károly Általános Iskola is pályázott és meg is kapta a kért gépeket. – Leltárba vettük és ki is osztottuk a kollégáinknak a laptopokat – mondta Szántó Lászlóné, igazgató. – Minden tanár, aki az ötödik osztályban tanít pályázott és meg is kapta a kért eszközt. Ezeket elvihetik haza és a tanórákra való felkészülésüket segítik.

Vörös Ottó, a Szennai Fekete László Általános Iskola vezetője is arról számolt be, a megpályázott számítógépek rendben megérkeztek és a pedagógusok már használják is azokat.

A Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola pedagógusai is kézbe vehették igényelt laptopjukat, tudtuk meg Szabó Zoltánné Kudomrák Zsuzsannától. – Nagyon várjuk, hogy a diákok táblagépei is megérkezzenek – tette hozzá az igazgató. – Ezen a héten számítunk a szállításra.

Van azonban olyan intézmény a megyében, ahol habár az intézmény már megkapta a számítógépeket, a tanároknak nem osztották ki azokat.

Fejlődni kell a tanároknak is

Az általunk megkérdezett pedagógusok egyöntetű véleménye volt, hogy nekik is haladniuk kell a korral. Nem elég felhasználói szinten kezelni egy laptopot, de sokkal összetettebb feladatok megoldását is el kellene sajátítani. – Jelenleg folyik a pedagógusok digitális kompetenciájának felmérése – mondta Szántó Lászlóné, az Igali Batthyányi Károly Általános Iskola vezetője. – Ebből fog kiderülni hol kell még erősíteni. Azt gondolom, hogy a kollégák a prezentációkészítést még ismerik, de olyan algoritmust nem tudnak készíteni, amelyet akár a diákok okostelefonjaira rá tudna küldeni. Saját tananyagot is tudnunk kell létrehozni, amelyet közösen használhatunk a diákokkal.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában