az összetartozás napja

2018.06.04. 17:38

A trianoni békediktátumra emlékeztek a Berzsenyi parkban

A trianoni békediktátum 98. évfordulója és a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából hétfőn megemlékezést tartottak a Berzsenyi Parkban, a Trianon Emlékműnél. Kéki Zoltán címzetes főjegyző, Kaposvár díszpolgára megemlékezésében azt mondta: társadalmi, gazdasági hatását tekintve a magyar történelem legsúlyosabb tehertétele a békediktátum.

Harsányi Miklós

Diákok is részt vettek a hétfői megemlékezésen, ahol Gaál Laura énekművész és Sarkadi Kiss János színművész közreműködésével tartották meg az ünnepséget.

– Magyar az, akinek fáj Trianon – mondta köszöntőjében Kéki Zoltán. – Pontosan egy évvel ezelőtt Székelyudvarhely főterén állva jutott eszembe Illyés Gyula igaz és szép gondolata. Zúgtak a harangok és méltósággal emlékeztek a helyiek, a trianoni békediktátum aláírásának napjára emlékeztek. Arra az eseményre, amely megnyomorította, meglopta dédszüleiket, nagyszüleiket, szüleiket, s teszik keservesen nehézzé a maiak életét is. Mert ők Trianon legnagyobb vesztesei: mi a hegyeinket veszítettük, ők a hazájukat.

Kéki Zoltán rámutatott: 1918-ban az első világháború Németország és szövetségesei, köztük a sok nemzetiségű, széthullóban lévő Osztrák-Magyar Monarchia vereségével zárult. Magyarországtól 661 ezer halottat követelt a világháború és 734 ezren estek hosszabb-rövidebb időre hadifogságba. A Károlyi kormány történelmi hibát, bűnt elkövetve felszámolta a székely hadosztály kivételével az akkor még több mint egymillió fős hadsereget, szélnek eresztve a tiszteket, katonákat. A háborúban kevésbé legyengült szomszédaink, a Benes vezette csehek, a románok és a szerbek a győztes nagyhatalmak támogatásával fegyveresen támadtak a védtelenül maradt országra területszerzési szándékkal. A románok Budapestig, a csehek Balassagyarmatig jutottak, Pécs szerb fennhatóság alá került.

– A proletárdiktatúra hónapjai tovább rontottak az ország helyzetén – mondta. – Ilyen előzmények után került sor a Párizs könyéki békeszerződések részeként a trianoni békeparancs aláírására.

A Horvátország nélkül is 283 ezer négyzetkilométeres ország elvesztette területe kétharmadát, a 18,3 milliós népesség közel 60 százaléka – közte 3,3 millió magyar – vált más ország állampolgárává. Elhangzott az is: termőföldjeink 61 százalékát, faállományunk 88 százalékát, útjaink 65 százalékát, nyersanyagkincseink 83 százalékát, ipar telepeink 56 százalékát és pénzintézeteink 67 százalékát vesztettük el pénzügyi jóvátételi kötelezettségünk terhein túl.

– Társadalmi, gazdasági hatását tekintve a magyar történelem legsúlyosabb tehertétele a békediktátum – jelentette ki Kéki Zoltán. – Történelmünk igazi Mohácsa Trianon. A veszteseket, Németországot megbüntették a nagyhatalmak, Magyarországot keresztre feszítették.

Kéki Zoltán arról is szólt: az Országgyűlés 2010-ben nyilvánította június negyedikét az összetartozás napjává. S az Alaptörvény preambuluma pedig nemzeti eskünket így fogalmazza meg: ígérjük, hogy megőrizzük az elmúlt évszázad viharaiban részekre szakadt nemzetünk szellemi és lelki egységét. Kéki Zoltán úgy fogalmazott: vannak, akik rápillantva a Nagy- Magyarország térképére vagy hallva a székely himnuszt énekelni, legyintenek csak, s azt mondják: ez csupán nemzeti romantika, nem lesz már soha úgy, ahogy régen volt.

– Valóban, nem lesz már úgy, ahogy régen volt – hangyúlyozta. – De legyen úgy, ahogy lennie kell: legyen területi autonómia ott, ahol a kisebbség a többség. S hogy lehessen anyanyelven oktatni, ne üldözzék a magyar állampolgárságot felvett testvéreinket, jelképeiket szabadon használhassák, s hogy egyenjogú, megbecsült tagjai lehessenek a Trianonnal kijelölt országaiknak. Ezekért a célokért tenni kell: de a küzdésben, tudnunk kell, magunk vagyunk, csak egymásra számíthatunk.

Szita Károly, Kaposvár polgármestere és Bíró Norbert, a megyei közgyűlés elnöke is részt vett az ünnepségen, ahol a Trianon emlékműnél elhelyezték a megemlékezés koszorúit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában