programtábla

2018.06.06. 09:00

Balatoni borok, zenei kavalkád: hamarosan itt a Somogyi Borfesztivál

Második alkalommal rendezik meg idén június 7-10. között a Somogyi Borfesztivált. Tizenkilenc borász remek nedűi mellett számos színes kulturális programokkal készül a Somogyi Megyei Önkormányzat és a Nemzeti Agrárgazdasági kamara Somogyi Szervezete.

Góz Lilla

– Ez a rendezvény több mint egy program, ez egy koncepció – mondta Gombos Sándor. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke elmondta: a tavaly megalkotott borstratégiájukkal a dél-balatoni borászok munkáját kívánják segíteni, továbbá szeretnék, ha megtermelt szőlőt helyben feldolgozni. Megemlítette: a borvidéken megtermelt gyümölcs hetven százalékának nem helyben hasznosítják.

– A borstratégia két szálon fut, az egyik a marketing, össze kell hozni a termelőket a fogyasztókkal és a vendéglátókkal, ennek számos előnye van mindenki számára, a másik egy közösségi borfeldolgozó, amelynek az a lényege, hogy koordinálja a termelést. Utóbbihoz szükség lenne állami támogatásra is – tette hozzá Gombos Sándor.

– Teljes összefogással valósul meg idén is a borfesztivál – mondta Biró Norbert, majd a programokkal kapcsolatban kiemelte: népszerűek voltak tavaly a fesztivált megelőző napon tartott borvacsorák, így az idén is már egy nappal a megnyitó előtt, június 7-én, csütörtökön megjelennek a dél-balatoni borászok Kaposváron. A Somogy Megyei Önkormányzat a hagyományoknak megfelelően idén is megrendezi zártkörű borversenyét. Ezúttal jubilálunk is, hiszen immár 20. alkalommal dönthet a szakértő zsűri, hogy melyik bor képviselheti majd a következő egy évben Somogy megyét a rangos hazai és nemzetközi eseményeken. Valamennyi somogyi hegyközségből várják a borászatok nevezését olyan 2015, 2016 vagy 2017-es évjáratú palackozott vagy palackozásra alkalmas hordóban tárolt, forgalomba hozatali engedéllyel rendelkező borokkal, melyeket már hegyközségi szinten minősítettek. Biró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke reméli, hogy az idei borfesztivál is olyan sikeres lesz, mint a tavalyi.

– Az egy évvel ezelőtti rendezvény minden titkon remélt várakozásunkat felülmúlt, hatalmas népszerűsítse volt, már akkor jelezték a látogatók, a borászok, hogy visszajönnének. A Somogy Megyei Önkormányzat elsődleges célja, hogy a megye, a dél-balatoni borvidék borait reklámozza Kaposváron – tette hozzá a megyei elnök.

Idén tizenkilenc borász vesz részt a rendezvényen. Ifj. Bujdosó Ferenc elmondta: a napokban zajlott le a borok minősítése, csak borlevéllel ellátott nedűkkel lehet részt venni a rendezvényen.

– A borászok érdeklődnek a közösségi rendezvények, a tematikus borkóstolók iránt, hozzák boraikat, kíváncsiak a másik borászok véleményére, nincs már sértődés, az építő kritikákat szívesen fogadják – jegyezte meg Bujdosó Ferenc.

Megpróbálnak idén is minél szélesebb spektrumot nyújtani a somogyi gasztronómiából, ezúttal is őstermelők hozzák el termékeiket és somogyi sonka és sajt ínyencségeket is kóstolhatnak az érdeklődők. Somogyi pálinkakülönlegességekkel és megyénk iparművészeivel, kézműveseivel is találkozhatnak a Kaposvári Vigasságok terére ellátogatók. A fesztiválhangulatról elismert somogyi (például a tehetséges fiatalokból álló Z-Generáció vagy éppen a Somogy Táncegyüttes) és országos hírű előadók (Szulák Andrea, az R-Go és Keresztes Ildikó) gondoskodnak. A koncerteket követően pedig a Senior együttes húzza a talpalávalót egészen éjfélig. Vasárnap este pedig igazi világsztár érkezik a Vigasságok terére, Steve Hackett, a legendás Genesis gitárosa ad koncertet.

Feldolgozó és turisztikai központ

– A Balatoni borrégióban tervezett Közösségi Borászati Üzem részét képező látogató központ turisztikai jelentősége messze túlmutat az üzem-és termékeinek népszerűsítésén – mondta el Gombos Sándor. A megyei elnök hozzátette: létesítmény része lehet egy állandó kiállítás, ami bemutatná a vidék szőlő–és borkultúráját és a fontosabb történelmi eseményeket a római kortól napjainkig. A központ borutak, gyalogos– és kerékpártúrák, hajótúrák szervezője és kiinduló pontja lehet. A kiegészítő programok jelentősen szélesítenék az érdeklődők körét és egész évre bővítenék a turista szezont. Télen borkóstolók, borvacsorák sora tölthetné ki a farsangi időszakot. Kora tavasztól gyönyörű dűlők közti utakon, túrák, kirándulások, szakmai programok, tanösvény nyújthat kikapcsolódást, mivel a túra útvonalak a vidék legjelentősebb borászatait érintve haladnának. Gombos Sándor megjegyezte: igény mutatkozik arra is, hogy az érdeklődők 50–200 szőlőtőkét megvásároljanak, esetleg béreljenek, amelyek terméséből „saját” bort készítenének, amit bortrezorban tarthatnának.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában