Iharosi bűntény

2018.06.25. 09:44

Meggyilkolta barátját, majd elaludt mellette

Miután a rendőrség az elmúlt hetekben befejezte a nyomozást, a Somogy Megyei Főügyészség vádat emelt az iharosi emberölés ügyében.

K.G.

A Somogy Megyei Főügyészség emberölés bűntette miatt emelt vádat azzal a 49 éves, többszörösen büntetett előéletű, iharosi férfival szemben, aki egy késsel mellkason szúrta ismerősét. A vádlott és a sértett 2018 februárjában rövid ideig egy házban laktak, ezalatt napi szinten jelentős mennyiségű szeszes italt fogyasztottak. Így volt ez akkor is, amikor az egyik délutánon a két férfi összeszólalkozott, és kölcsönösen szidalmazni kezdték egymást. A szóváltás dulakodássá fajult, és a vádlott az egyik kezével megragadta a sértett nyakát, míg a másik kezével felvett egy több mint 15 cm pengehosszúságú, élesre köszörült konyhakést, és azzal a sértettet mellkason szúrta.

Az áldozat nem halt meg azonnal, hanem az ágyra feküdt. Közben a vádlott ittassága miatt ugyanabban a helyiségben egy másik ágyon elaludt, mire azonban az esti órákban felébredt, a másik férfi már nem élt. Az ügyészség az előzetes letartóztatásban lévő, korábbi elítélései miatt többszörös visszaesőnek minősülő vádlottal szemben fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt azzal, hogy a vádlott ne legyen feltételes szabadságra bocsátható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában