fesztivál

2018.06.08. 17:22

Somogy Bora: kincsek rejtőznek a kis pincészetek mélyén

A kis pincészetek arattak az idei XX. Somogy Bora választáson és borfesztiválon, amelyet útmutatóul szántak a borászoknak és borfogyasztóknak egyaránt.

Kovács Gábor, [email protected]

Minden eddigi rekordot megdöntve 18 pincészet 44 bort nevezett be a megye borversenyére, 28 fehérbort, 4 rozét, és 10 vörösbort, valamint két pezsgőbort hoztak el a bíráltra komoly előzsűrizés után. Gombos Sándor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke hangsúlyozta: a rendezvény útmutatóul szánták, hogy beszámoljanak a friss balatoni trendről, hogy milyen irányba érdemes haladni a borászoknak, és milyen jellemzőket kell keresni a borokban a fogyasztóknak. A könnyű, gyümölcsös borok arattak az idei borversenyen. Gombos Sándor hozzátette: az idei díjnyertes borok a kis pincészetekből bújtak elő, amelyek mélyén igazi kincsek rejtőznek. A nyertes borokat Biró Norberttel, a Somogy Megyei Közgyűlés elnökével mutatták be, aki maga is a társadalmi zsűri tagja volt. Nehéz dolguk volt az ítészeknek, mert minden bort kiválónak találtak, hajszálnyi különbséget döntöttek.

2018-ban Somogy Borának a Trunkó Családi Pincészet 2017-es chardonnay-ját választották, az agrárkamara bora a Várszegi Pincészet 2017-es rizling cuvée-je lett. A Somogyi Hírlap bora címet a Podmaniczky Pincészet 2017-es kőröshegyi fehér burgundija érdemelte ki.

– Éreztük, hogy kimagasló lett – mondta lapunknak Trunkó Tamás, a Trunkó Pincészet borásza az idei Somogy Boráról. Reduktív eljárással készítették, hűtve erjesztették, tartályban tárolták maximálisan elzárva az oxigéntől. Édesapja kezdte a borászatot, hét hektáron gazdálkodnak Szőlősgyörökön, a szőlőterületeik Lengyeltóti és Balatonboglár között fekszenek.

A Dél-Balatoni Borút Egyesület borának a Pócz Pincészet 2017-es sauvignon blanc-ját választották. A szakmai zsűri tagja, Gádor Dénes, a Dél-Balatoni Borút Egyesület elnöke a napokban a balatoni borok versenyén az egyik bizottság elnökeként minősítette a borokat. A Dél-Balaton három nagy aranyérmet hozott el, ez mutatja a térség borászainak erejét.

– A tavalyi kiemelkedő évjárat volt, így aki odafigyelt a szüret időpontjára és a szőlőfajtákra, kiváló borokat tudott készíteni – mondta Gádor Dénes. – Előrelépni úgy lehet, ha dél-balatoni borok jó hírét keltjük, és a legjobb hírvivő az elégedett fogyasztó, belőlük kell minél többet idecsábítani.

A szakmai zsűri elnöke, Derda Tamás, a szekszárdi Fritz Borászat vezető borásza nagy rajongója a balatoni boroknak. Szerinte a dél-balatoni borvidéken híresen kiváló fehérborokat lehet kóstolni, amelyek a borversenyen is domináltak, de remek vörös borokkal is találkozott a kínálatban.

– Azok a borok lesznek sikeresek, ahol komoly technológiai háttérrel dolgoznak a termelők: megfelelő tisztaságú mustokkal, irányított erjesztéssel és hűtéssel üde, jó savtartalmú, illatos és zamatos borok készülhetnek – mondta Derda Tamás. – A színvonal évről évre emelkedik, hiszen az egész borászati ágazatra jellemző a folyamatos fejlődés. Mindenki lépést tart a korral, mert a technológia óriásit fejlődött. A borászok pedig kellő mértékben felnőttek a feladathoz, hiszen csak az egyre jobb minőségű borokkal lehet piacot nyerni és sikeressé válni.

A rendezvény vendége volt Pácsonyi Imre, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke, aki kifejezetten azért jött, hogy eltanulja és hazavigye a Somogy Bora választásának sikere titkát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában