nyár

2018.06.24. 11:30

Szervezik az ügyeletet – több orvos lesz az idén a Balatonnál

Nem lesz gond a balatoni nyári ügyelettel. A doktorok legalábbis időben felkészültek a turista áradatra, s az ilyenkor többszörösére növekvő forgalomra. Azaz nem lesz orvos-hiány a magyar tengernél.

Koszorus Rita

Az orvosi ügyelet megszervezése az önkormányzatok feladata, a nyári időszakban is. Ez tavaly nyáron nem ment zökkenőmentesen a Balaton partján, hiszen az egyébként is ritkás orvoslétszámra hárult a megnövekedett betegforgalom.

Az idén várhatóan nem lesznek ilyen gondok. A nyugati medence településein Balatonboglár szervezi a körzeti ügyeletet. Balázs Lajos főorvos kérdésünkre elmondta: új orvosok jöttek. – Két családorvosi körzetet betöltenek és ezzel megvan a szükséges létszámunk – mondta a Dr. Török Sándor Egészségügyi Központ vezetője. – Így 14-en leszünk, ami azt jelenti, hogy 2-3 ügyelet jut egy orvosra.

Balázs Lajos hozzátette: egy egészségügyi szolgáltatóval is szerződést kötöttek, ahonnan adott esetben számíthatnak segítségre. Ám havonta csak egy-egy ügyelet jut a vendégorvosokra.

– Tavalyhoz képest sokkal pozitívabb a kép – summázta a nyári ügyelet helyzetét Balázs Lajos. – De az még mindig gondot jelent, hogy a turisták az ügyeletet hívják nem akut bajaikkal. Egyébként felkereshetnék napközben a helyben dolgozó családorvosokat. Míg régen voltak üdülőorvosi rendelések, most a területen tartózkodó pácienseket is ellátják, ha nem sürgős a probléma.

A siófoki kórház is felkészült a nyári szezonra. – Ez már hagyomány nálunk – mondta Inczeffy István, főigazgatótó. – Ilyenkor jelentősen megnő a forgalom a sürgősségi osztályon, gyakran fordulnak meg nálunk külföldi páciensek. A leggyakoribb eseteink a törések, a ficamok.

Inczeffy István hozzátette: a sürgősségi osztály nyárra való szervezését már jó időben megkezdték. – Vannak vendégorvosaink, akik besegítenek, hiszen a nyár nagyobb terhelést jelent számunkra. Ebben az időszakban plusz sort szoktunk kiállítani, ezt tesszük az idén is. Tehát bizonyos esetekben – ha nagyon sok eset van – be lehet hívni orvosokat, máskor pedig fizikailag is jelen vannak és szükség esetén be tudnak állni dolgozni.

A kivizsgálásoknál, röntgenben is pluszmunkaerővel kell készülni, de a legjobban a traumatológia forgalma növekszik meg. – Tehát plusz orvosok állíthatóak be, ha sok beteg van – összegezte a nyári szervezést a siófoki kórház főigazgatója. – Ezt többnyire vendégorvosokkal oldjuk meg, de saját dolgozóink is részt vesznek ebben a munkában.

Zamárditól Balatonszemesig egy másik ügyeleti rendszer van, de úgy tűnik az idén itt sem lesz fennakadás. – Megvan a szükséges létszám nyárra – tudtuk meg Kovács Zsolttól, aki az ügyelet megszervezését koordináló orvos. – Egy magáncég működteti az ügyeletet, akik az egész országból toboroznak orvosokat, eddig még mindig megoldották. A gond inkább az, hogy sok fiatal orvos van, akiknek még nem volt ideje „beleszagolni a puskaporba”, hiszen a medicína tapasztalati tudomány. De ezzel sem volt még gond.

Kovács Zsolt hozzátette: nyáron többszörösére nő a betegszám, hétvégén 40 eset sem ritka a 24 órás szolgálatban. Persze itt is a riasztások többsége nem akut, de előfordulnak súlyos kórképek is. Általában jellemzőek a szúnyogcsípések, napégés, egyéb rovarcsípések, kisebb-nagyobb sérülések.

Minde, ami Balaton ==>> likeBalaton

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában