szabályozás

2018.07.09. 16:19

A vízelvezetést is megoldja az útfelújítás Karádon

Sok gond volt Karádon a vízelvezető árkokkal, egy-egy hirtelen lezúduló eső következtében gyakran felgyűlt a víz a falu központjában. Abban bíznak a helyiek, hogy a település és a Visz közötti, napokban megkezdődő útfelújítás révén ez a probléma is megoldódik – tudtuk meg Schádl Szilárdtól, Karád polgármesterétől.

Gy. Zs.

Karád belterületén, illetve Karád és Visz között közel két kilométer hosszon, teljes szélességben valósul meg a felújítás – közölte lapunkkal a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Múlt héten, kedden adták át a munkaterületet a kivitelezőnek, aki majd többek között megerősíti a burkolatot és a burkolatszéleket, de pályaszerkezet-cserét is végeznek és padka is épül. Mint megtudtuk, a vízelvezető árkok is megújulnak. Előre gyártott beton folyókaelemeket és mederlapokat építenek be, valamint a meglévő átereszeket is tisztítja a kivitelező. A felújítás mintegy 177 millió forintba kerül – tájékoztatott a Közút. A munkára 120 nap áll rendelkezésre, s várhatóan októberig tart.

– Régóta vártuk ezt a felújítást, hiszen gyorsabbá és komfortosabbá válik a közlekedés a Balaton-part felé, amellett, hogy a helyi vízelvezetés problémái is megoldódnak – tette hozzá Schádl Szilárd. – Jövőre akár az Andocs-Karád összekötő utat is megújíthatja a fenntartó, amennyiben pozitív döntés születik az erre vonatkozó pályázaton. Nagyon bízunk ebben, hiszen ennek a szakasznak a felújítására is szükség lenne.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában