falusi turizmus

2018.07.13. 14:00

Családosok keresik fel a vidéki vendégházakat

Az egymásra épülő turisztikai attrakciók is hozzájárulnak ahhoz, hogy a vidéki szálláshelyek iránt is nő az érdeklődés az idei szezonban Somogyban.

Gyeszát Zsolt

A Szállás.hu adatai szerint tizenhárom százalék feletti volt a növekedés a belföldi turizmusban a második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest. A nyár nem csak a szállodáknak kedvezhet, mint megtudtuk, hanem a vidéki szálláshelyeknek is.

– Egy kicsit nagyobb érdeklődés van nálunk a nyáron – mondta Miszlang Jánosné. A szennai Ágnes Vendégház tulajdonosa szerint az egymásra épülő turisztikai attrakciók is sokat hozzátettek az utóbbi időben a vendégház forgalmának növekedéséhez. – A szilvásszentmártoni F.A.L.U. fesztivál kapcsán is nagy az érdeklődés, már nem is tudunk szállást biztosítani mindenkinek – tette hozzá Miszlang Jánosné. – Örülünk annak is, hogy folyamatosan fejlődik a patcai Katica Tanya, hiszen emiatt is sokan vendégeskednek nálunk. De a Zselici Csillagoségbolt-park is sok turistát vonz ide. Főként magyarok, családosok látogatnak hozzánk mostanában. Nem egy vendégünk érkezett például Kecskemét környékéről, egymásnak adják át az itt megszerzett élményeket. Azt látjuk, hogy vonzó lett a Zselic, sokan túrázni érkeznek hozzánk még ősszel is.

Többen keresték fel az utóbbi időben Drávatamásit is. – Elsősorban munkások és családok látogatnak hozzánk – mondta Gorjanácz Tiborné, aki másodállásban üzemelteti a Veronika Vendégházat. – A július és az augusztus is tele van már nálunk. Sokakat vonz a közeli barcsi gyógyfürdő, de a horgászati és a túrázási lehetőségek, illetve a Duna-Dráva Nemzeti Park is többeket a környékre csábít mostanában. Úgy véli: érdemes lenne például lovas tanyákkal együttműködnie a jövőben, hisz van igény lovasprogramokra is.

Gorjanácz Tiborné elmondta: magyar vendégből van több náluk. Ám jelentős a külföldiek aránya is, az internet is segít abban, hogy csehek, olaszok és franciák is felkeresték a drávatamási vendégházat az utóbbi időben.

Lenne igény fejlesztésre is

– Úgy tapasztalom, hogy az idei nyáron sok a csupán egy vagy két napot itt töltő vendég, ami a korábbi években kevésbé volt jellemző – mondta lapunknak Maronicsné Novográdecz Katalin. A berzencei Aranypatkó Lovasudvar és Vendégház tulajdonosa nem tapasztal kiugró érdeklődést ezen a nyáron. Többnyire magyar, többször alföldi vendégeket fogadnak, akik például Zalakarosra tartanak. De olykor külföldiek is felkeresik a vendégházat, akik a tengerpartra igyekeznek, s átutazóban pihennek meg Berzencén. – Azt tapasztalom, hogy inkább a fürdők és a wellness-szolgáltatások vonzzák a vendégeket mostanában – tette hozzá Maronicsné Novográdecz Katalin. Mint elmondta, többek között ebből a megfontolásból próbálkozott egy pályázattal is, melynek kedvező elbírálásában bízik. Egy kültéri wellness házzal fejlesztené a vendégház szolgáltatásait, melynek köszönhetően reményei szerint a turisták több napot is eltöltenének náluk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában