vegy-szer

2018.07.08. 09:00

Ezrével pusztultak el a méhek Somogysárdon

A méhek elhullását feltehetőleg vegyszer okozta. Ezt azonban nehéz bizonyítani, mivel az esetet nem jelentette be a hatóságoknak a helyi méhész.

Marosi Gábor

Ez már a negyedik eset, hogy tömegével pusztultak el a méheink, mondta Dömötörfi József somogysárdi méhész. – Legutóbb két évvel ezelőtt történ hasonló, de 2014-ben és 2013-ban is így jártunk – tette hozzá. – Jelenleg 102 méhcsaládunk van, öt kivételével szinte mindegyik kaptár előtt találtunk elpusztult rovart. Szerencsére most nem volt akkora veszteségünk, mint két éve, 2016-ban ugyanis a kijáró méhek 80-90 százaléka pusztult el.

– Akkor a hatósági vizsgálatok azt állapították meg, hogy különféle vegyszerek okozták az elhullást, most is erre gyanakszom – folytatta Dömötörfi József. – A környéken lévő csemegekukoricát lepermetezhették, a méhek pedig a leveleken összegyűlt vízből ihattak és így a vegyszer bekerült a szervezetükbe. De ez mind csak feltételezés, mert amikor észrevettük, hogy a kaptárok előtt halomban fekszenek a tetemek, akkor esős idő volt. Ezért be sem jelentettük a hatóságoknak a történteket, mert nem tudtak volna kimutatni már semmit a rovarokból.

Most egyébként már kezdenek helyreállni a méhcsaládok és hamarosan teljes kapacitással gyűjtik majd a virágport. A kár azonban így is jelentős. A méhpusztulás miatt ugyanis körülbelül 1000 kilóval kevesebb mézük lesz tavalyhoz képest, ami nagyjából 600 ezer forint kiesést okoz.

– Azt pedig majd csak szeptemberben tudjuk megmondani pontosan, mennyi méhcsaládot kell felszámolnunk, ami újabb anyagi veszteséget jelent – tette hozzá Dömötörfi József.

Történetét egyébként – kemény hangvétellel – az egyik közösségi oldalra is kiposztolta, amelyhez fényképeket is csatolt. Dömötörfi Józsefnek ezzel az volt a célja, hogy a hatóságok és más méhészek is tudomást szerezzenek a méhpusztulásról és közösen találjanak valami megoldást.

A Zselici Méhész Egyesület nem tud arról, hogy máshol is történ volna hasonló eset. A szervezet elnöke Mészáros János szerint egyedi a somogysárdi méhpusztulás, amit valószínűleg a vegyszerek együttes hatása okozhatott. Ezt azonban hivatalosan nem lehet kijelenteni, mivel a méhész nem jelentette be a hatóságoknak az esetet, ezért vizsgálatot sem indítottak az ügyben.

Mészáros János azt tanácsolja a méhészeknek, hogyha hasonló pusztulást észlelnek méhállományukban, akkor azonnal értesítsék a hatóságokat. Ilyenkor ugyanis bevizsgálják méhtetemeket és azt a növényt is, ami megmérgezhette az állatot. A gyors bejelentés pedig azért fontos, mert ezek a szerek viszonylag gyorsan lebomlanak és minél később szól valaki annál nehezebb kimutatni a hatóanyagot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában