múlté a kasza?

2018.07.30. 14:00

Ma már a fesztiválokon tanulják a kézi aratást

Az aratófesztiválok sorából kiemelkedik a somodori, mert a hagyományőrzés mellett bemutatja a mezőgazdaság jelenét egy szántóversennyel, és a jövőjét is egy modern gépkiállítással. A hétvégén több tucatnyian arattak Somodorban, és mintegy 700 érdeklődőt vonzott a rendezvény.

Kovács Gábor

Még egy 70 éves asszony is kaszált a férfiak között. A patalomi csapatban szereplő Pődör Erika húsz évesen fogott kaszát először a kezébe. Igaz, hogy akkor csak a füvet engedték neki levágni, mert a kaszálásnak régen rangja volt faluhelyen.

A fiatalabb korosztály tagjai közül azonban sokan már az aratófesztiválokon tanulták meg az aratást. Ilyen Bera József, akinek a gyermekkorában már a gépek vették át a betakarítás feladatát. Az orci aratófesztiválon sajátította el a fogásokat. Most a somodori hagyományőrzők csapatában ő volt a kaszás, összerakta a kepéket, a felesége a volt kötöző, és a komaasszonya a marokszedő. Tíz csapat állt rajthoz az aratófesztiválon: a somodori hagyományőrzők, a zselickislakiak, a kaposszerdahelyiek, az orciak, a jákóiak, a magyaregresiek, a patalomiak, a fiadiak, és Somogybabodról két csapat. Kisorsolták a parcellákat, ezután láttak munkához. Az éjszakai eső miatt sáros volt a föld, és a délelőtti hőség is megnehezítette az aratók dolgát.

– Nem kell időre rohanni, mert elég, ha egy keresztet csinálnak meg igazán szépen – intette a versenyzőket a zsűri elnöke, Berend Ferenc, aki 14 évesen még maga is learatott egy hold földet Szőkedencsen. A zsűri ellenőrizte az aratás minőségét, a tarlómagasságot, kévék szabályosságát. Baranyai Sándor, a zsűri másik tagja hozzátette: az összbenyomást is pontozták, sőt a hagyományhű öltözékért is plusz pont járt.

 

– Ötödik alkalommal rendeztük meg a somodori aratófesztivált, hogy feltámasszuk a hagyományos, kézi aratás tiszteletét, és bemutassuk, hogyan arattak eleink – mondta Pásztohy András, az Agrária Zrt. vezetője. – Fontosnak tartjuk, hogy a szakmaiságot minél magasabb szinten jelenítsük meg ezen a rendezvényen, és a fiatalokkal megszerettessük a mezőgazdaságot. Ezért tartunk területi szántóversenyt, amelyen egyetemisták és szakközépiskolások is részt vesznek a gazdálkodók mellett. A gépkiállításon bemutatjuk a korszerű technológiákat is, hogy az érdeklődők láthassák, merre tart az agrárium.

A somodori fesztivált az Agrária Zrt. és a Somodori Hagyományőrző Egyesület közösen rendezte. Az első kaszavágást a környékbeli polgármesterek tették meg: Makai Sándor Orci, Szabó Péter Szentgáloskér, Gyurik Attila Fiad, és Bodor Zoltán, Magyaregres településvezetője. A rendezvényen hagyományőrző együttesek adtak műsort, fellépett a Hajdina Néptáncegyüttes, a Somodori Fekete Tulipánok, a fiatalokat pedig a Megarox együttes szórakoztatta. A gyermekek Falusiné Terjék Éva fazekas népi iparművésszel korongozhattak. A somogyi aratófesztiválok még 1988-ban Pusztakovácsiban indultak, később Orci vette át a vezető szerepet, majd hosszú szünet után az elmúlt években már a somodori aratófesztivál viszi tovább a hagyományt.

Kakaspörköltet főztek az aratóknak

Húsz csapat indult a kakaspörkölt főzőversenyen, mert az aratás hajdan komoly erőkifejtést igényelt, ezért hagyományosan ilyenkor vágták le a szárnyasokat. Amíg a csapatok arattak, a kondérban rotyogott az étel. A legfinomabbnak a somodori Naszódi Tibor pörköltjét választották, a második helyezés Benczer és társa érte el Orciból, a harmadik pedig Fonó csapata lett. A szántóversenyen hét indulót bírált el a Torma Sándor, a Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola igazgatója vezette zsűri. Ágyeke kategóriában a szentgáloskéri Budai József végzett az élen, a váltva forgató eke kategóriában pedig a somodori Bank István lett az első. A kézi aratásban az első helyen az orci csapat végzett, a második helyet a somodori, a harmadikat a somogybabodiak fiatal csapata szerezte meg. A versenyen azonban mindenki nyertesnek mondható, hiszen a szervezők sok különdíjat is kiosztottak a résztvevők között, így elégedetten tértek haza a csapatok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában