tíz év

2018.07.01. 14:01

Zamárdi ünnepelt, tíz éve város a Balaton szíve

Kerek évfordulót ünnepelt a hétvégén Zamárdi. Éppen tíz évvel ezelőtt nyerte el a városi rangot a település, amit a Balaton szíveként is számon tartanak.

Kolumbán Tünde

A déli part leghosszabb, három kilométeres szabad strandjával rendelkező város nem csak az adottságát tekintve áll az élmezőnyben a balatoni települések között. Ahogy azt Csákovics Gyula polgármester az ünneplő közönség előtt is elmondta: a vendégéjszakák számát és a turizmusból származó bevételeit tekintve is előkelő helyet foglalnak el, harmadikak a tóparti települések rangsorában.

A városvezető a születésnapon felidézte a már sokak által elfeledett Szántód-Zamárdi szétválást és azt is mondta: ő mindig is hitte, hogy Zamárdi többre hivatott. Az igazi áttörést a 12 éve befogadott Balaton Sound hozta meg a zamárdiaknak, a nagyrendezvényeknek köszönhető, hogy a várost mostanra Európa turisztikai térképén is jegyzik.

– Zamárdi mostanra érte el a kisvárosi arculatát, ez azonban még nem végleges. Arra törekszünk, hogy Zamárdi egy olyan hely legyen, amihez a helyiek és a nyaralótulajdonosok erősen kötődnek, és ahova a vendégek visszavágynak – hangsúlyozta Csákovics Gyula.

Witzmann Mihály, a térség országgyűlési képviselője az ünneplő zamárdiaknak arról beszélt, hogy a város sikereinek és eredményeinek száma az elmúlt években megsokszorozódott, mintegy 1500 millió forintnyi fejlesztés kapott zöld utat. Azt is mondta, hogy választókerületének 71 települése közül Zamárdi a második legerősebb a turizmusát tekintve.

Az ünnepségen Bíró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke arra biztatta a zamárdiakat, hogy az eddigi sikerek nyomán higgyenek a folytatásban és továbbra is használják ki kiváló adottságaikat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában