Balatoni panoráma

2018.08.08. 07:00

A Balaton éke, földvár büszkesége a kilátó

Egyre több olyan létesítmény és szolgáltatást találhatunk a Balaton-parton, mely túllép az egyszerű nyári élményeken, és egész éven át tartó, minőségi szolgáltatást nyújt az odalátogatóknak. Ilyen a nemrégiben átadott Balatonföldvári Hajózástörténeti Látogatóközpont és Kilátó is.

Barkóczy László

– A épületegyüttes egészen pontosan 2016. július elsején nyitotta meg kapuit. – mondta el Futó Zsófia, Balatonföldvár kommunikációs szakértője. – Népszerűségét mi sem jelzi jobban, minthogy a napokban köszöntöttük a százezredik látogatónkat. Maga az épület nem csupán egy kilátó, bár kétségkívül ez a leg turista csalogatóbb része. A teljesen egyedi, hajótestet formázó épület a Magaspartra épült Balatonföldváron. Gyomrában egy állandó, több mint ezer négyzetméteres interaktív hajótörténeti kiállítás várja a látogatókat. Itt több órát is el lehet tölteni családostul úgy, hogy közben kicsik és nagyok játszva ismerkednek meg a balatoni hajózás történetével. De ízelítőt kaphatnak hajózási alapfogalmakból is.

 

 

Az első szinten a balatoni kikötők látképe tekinthető meg interaktív módon, egy okostábla térkép feletti elhúzásával. Olyan kikötők szerepelnek itt ahova menetrend szerinti hajó indulnak és érkeznek. De itt kapott helyet a balatoni viharjelzés szimulátor is, hogy bárki tudjon különbséget tenni a különböző szélerősségek között. A gyerekek és felnőttek egyaránt szeretik a számítógépes vitorlás-játékot, ahol egy kart irányítva, képernyőn kell a kikötőbe juttatni a vitorlásukat.

 

Számítógépen tudjuk bebarangolni a balatoni hajók fedélzetét és a kilátókat is bejárhatjuk anélkül, hogy egy lépést is tennénk.

 

A kilátó tetejére 166 lépcső megmászásával juthatunk, de gondoltak a tervezők a kevésbé vállalkozó kedvű látogatókra is, így lift is vezet a magasba. Felérve 70 méteres magasságból csodálhatjuk a Balaton csodálatos panorámáját, jó időben ellátni Balatonkenesétől egészen Keszthelyig.

 

A Balatonföldvári Hajózástörténeti Látogatóközpont egyik különlegessége, hogy itt látható Bujtor István legendás hajója a Skála. Számos filmben szerepeltek együtt, melyek közül talán a leghíresebb, A Pogány Madonna című film volt. A film története alapján ennek a hajónak a tőkesúlyában rejtették el a műkincset. Bujtor 1986-ig vitorlázott ezzel a hajóval, majd néhány tulajdonosváltást követően került Balatonföldvárra.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában