aláírásgyűjtés

2018.08.06. 11:30

Aláírásokat gyűjtenek, hogy ne zárjon be az egyetlen bolt

Aláírásokat gyűjtenek a visnyei bolt megmaradásáért a helybéliek, mert augusztus végén bezárják a település egyetlen élelmiszerüzletét. Néhányan levelet írtak a cégnek, hogy mentsék meg a kisboltot, de egyelőre nem kaptak választ.

Kovács Gábor

Sok idős él a faluban. Domokos Józsefné 84 éves, már nehezen jár ki a mozgóbolthoz. A lakók azért is szeretik az élelmiszerüzletet, mert van egy hely, ahol összegyűlhetnek beszélgetni. Ónodi Zsuzsanna és Horváth Zoltán vásárolni érkezett. Azt mondták, nagy szükség van a boltra a kistelepülésen. Úgy tudták, a polgármester megkérte a helyieket, hogy írják össze, ki akarja a mozgóboltot, és ki az állandó üzletet.

Mint helyben megtudtuk, eddig Hencséről járt át a boltos Visnyére, bár keddenként szünnap volt. A visnyeiek azt szeretnék, ha valaki akár csupán egy négyórás állásban, de folytatná a kereskedelmi munkát. Visnye három településrészből áll. Mindössze hetvenegyen élnek itt, de a településhez tartozik Visnyeszéplak, ahol az erdőben egy több mint száz emberből álló közösség lakik. A polgármester, Füszfás Balázs is visnyeszéplaki.

– Boltnak lennie kell egy faluban, tehát azon vagyok, hogy újraindítsuk, de tudnom kell, hogy egyöntetűen ezt akarja-e a falu, mert sokan járnak a mozgóbolthoz – mondta Füszfás Balázs polgármester. – Ezért kérdeztem meg erről a lakókat. Három és félmillió forintért adná el a boltot a COOP az önkormányzatnak, mondanom sem kell, hogy ennyi pénzünk nincs.

Azért ítélték bezárásra a visnyei kisboltot augusztus végétől, mert a veszteséget tovább már nem tudják finanszírozni – tudtuk meg Hatta Józseftől, a Kapos COOP Zrt. kereskedelmi ügyvezetőjétől. Hozzátette: a részvénytársaság nem ellátásra kötelezett, hanem eredményességre. Az is csoda, hogy eddig vállalni tudták az üzemeltetést a kistelepülésen.

A Visnyére járó alkalmazottnak másutt adnak munkát. A javaslatuk szerint az önkormányzat vásárolja meg az üzletet, és szálljanak be a finanszírozásba. Ez történt Ecsenyben, Kaposhomokon, Hajmáson. A 300 lélekszám alatti kistelepülések kisboltjai ugyanis annyira veszteségesek, hogy a létük is fenyegetett. A következő ilyen veszélyeztetett település Rinyakovácsi lehet.

Sűrűn kell kaszálni a falu temetőjét

A bolt elvesztésével elhagyatottabb lesz a falu, panaszolták a helyiek. Úgy találják, kevés a járda, nagy a gaz és a sár. A temetőben is gaz burjánzik, temetés előtt kaszálják. Volt, hogy egy hozzátartozó maga végezte el, hogy lehessen temetni.

Füszfás Balázs polgármester elmondta: járdafelújításra pályázhattak volna a Belügyminisztériumhoz, de kiderült, hogy ahol egy betoncsík van, az a telekkönyvben útként nyilvántartott. Újra kellene méretni, de az több százezer forint. A temetőt az elmúlt időszakban négyszer takarították. Erre a célra az önkormányzatnak nincs külön fűnyíró brigádja, mert a közmunkások egy állattartó programban vesznek részt.

A polgármester hozzátette: sok hozzátartozó és rokon él a közelben, segíthetnének. A kormányhivatalnak írt, hogy az önkormányzat köteles-e rendben tartani a sírokat. A völgyben fekvő falut a felszántott domboldalakból sok eső idején 10–30 centis sár önti el. Az árkok kitisztítására sincs elég embere az önkormányzatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában