machinátor

2018.08.23. 09:00

Kevés a mezőgépész, kampánnyal toborozzák őket

A statisztikai adatok szerint évről-évre többen jelentkeznek mezőgépésznek, mégis hiány van belőlük. Az ágazatnak évente 5000 emberre lenne szüksége, de ennek csak töredéke végzi el a képzéseket.

Marosi Gábor

A mezőgazdaságban is egyre nagyobb gondot okoz a munkaerőhiány. Egy agrárcég felmérése szerint tízből kilenc gazdaság küzd azzal, hogy nincs elég szakembere. Az iskolapadokból évente – az ágazat által igényelt – 5000 végzősnek, kevesebb mint tizede kerül csak ki.

– Most azonnal három embert tudnánk felvenni – mondta Tóth Zoltán, a TÓGA-SÁRD Kft. tulajdonosa. – Szárító kezelőre, segédmunkásra és olyan erőgép vezetőre lenne szükségünk, aki tud vegyszerezni. Előbbi már tíz éve hiányzik a gazdaságunkból, a másik kettő munkaerő pedig pár hónapja jelent problémát. A munkaerőhiány miatt mindenkinek sokkal többet kell dolgoznia és a munkákat sem tudjuk időben befejezni – fogalmazott Tóth Zoltán.

A somogysárdi gazdaságban az átlagkereset nettó 150 ezer forint. A szezonban reggeltől estig és még hétvégén is dolgozni kell. December elsejétől március elsejéig viszont szinte alig van munka és még év végi jutalmat is kapnak a dolgozók – tette hozzá Tóth Zoltán.

A szakemberhiány csökkentésére a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) még 2014-ben indított kampányt „Legyél Te is mezőgépész!” címmel. A kampány célja, hogy minél több mezőgépész szakembert képezzenek, valamint hangsúlyozzák a szakma fontosságát a fiatalok körében. Emellett azt is szeretnék elérni, hogy többen dolgozzanak vidéken és az aktív munkaerőt helyben tartsák.

A MEGFOSZ egy 11 pontból álló képzés- és karriercsomagot állított össze. Ennek köszönhetően a diákok például duális képzésen, gyakornoki, ösztöndíj programban és nyári gyakorlaton vehetnek részt. Ezen kívül különféle anyagokkal is segítik a tanulókat a szakdolgozat elkészítésben, valamint iskolai kurzusokat, előadásokat szerveznek és különféle mezőgazdasági cégekhez is elviszik őket.

A programban több Somogyban is működő cég vesz részt, valamint a kaposvári mezőgazdasági szakképző iskola és a somogyzsitfai mezőgazdasági szakképző iskola is.

Több ezren jelentkeztek a képzésre

Évről- évre egyre többen jelentkeznek mezőgépésznek. 2013-ban országosan 1173-an kezdték meg tanulmányaikat, két évvel később több mint 2300-an, tavaly pedig már 2700-an. A tanulólétszám emelkedése köszönhető a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) és a Földművelésügyi Minisztérium közös karrierprogramjának is. A diákok országszerte több mint 30 szakiskolában szerezhetnek elméleti tudást, a programhoz csatlakozott vállalatoknál pedig akár egy-két évnyi gyakorlati időt is eltöltenek. Szakemberek szerint fontos, hogy duális képzésben tanuljanak a fiatalok, hiszen már az iskolaévek alatt valós környezetben, gyakorlati oldalról is mélyebben megismerik a gépipar technológiáit. Miután pedig elvégezték az iskolát, már kétéves tapasztalattal a hátuk mögött tudnak elhelyezkedni, de akár a képzés alatt is kaphatnak munkát.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában