jövedelmező?

2018.08.28. 09:00

Kevesebben foglalkoznak már a gyógynövények begyűjtésével

Többek között az aranyvesszőnek van most szezonja a gyógynövények közül, melyekben a megye is gazdag. Az általunk megkérdezett felvásárlók szerint ma már csak kevesebben foglalkoznak gyógynövények begyűjtésével, mint korábban.

Gyeszát Zsolt

Gyógynövény gyár

 

A kaposmérői Puskás Ferencné is felvásárol gyógynövényt, most elsősorban aranyvesszőre lenne szüksége. Azonban maga is úgy tapasztalja: hogy egyre kevesebben foglalkoznak már a gyógynövények begyűjtésével, így hozzá is csak kevesebb mennyiség került az utóbbi időben. – Akár nagyobb mennyiségben is felvásárolnánk, de egyszerűen alig találunk gyűjtőt – mondta Puskás Ferencné. – Korábban jelentős mennyiségben hozták hozzánk is a gyógynövényt. Somogyban több helyen, réteken, de még az útszélen is előfordul az aranyvessző – tette hozzá a felvásárló.

– Mindig is gazdag volt Somogy gyógynövényekben, e téren az egyik legjelentősebb megye az országban – mondta Schmidt József, aki az egyik legnagyobb felvásárló a megyében. Az idén sincs hiány az értékes növényekből a Baranya megyei szakember szerint. A somogyi aranyvesszőből is jelentős mennyiség érkezik ezekben a napokban a baksai gyógynövényüzemébe. Somogy megyéből egy, a szabási körzetben dolgozó brigád gyűjti be az aranyvesszőt a cég számára, naponta 35-40 mázsát szállítanak be. – Most is négy szárító működik folyamatosan – mondta el kérdésünkre Schmidt József. – Ezt a növényt a népgyógyászatban teaként is hasznosítják például a hólyaghurut kezelésére. De flavonoidot is kivonnak a növényből, mely fontos gyógyszeralapanyag.

A szakembertől megtudtuk: mázsánként 1500-1600 forint körül alakul az aranyvessző felvásárlási ára. – Ezen jól kereshetnek az emberek ebben az időszakban – jegyezte meg Schmidt József. – Ugyanakkor általánosságban is elmondható, hogy kevesebben gyűjtenek ma már gyógynövényt, mint korábban. A fiatalabb generációból is egyre kevesebben fognak ebbe bele. Ezelőtt 25-30 éve még teljes családok megélhetését jelentette a gyógynövény-gyűjtés Somogy megyében is. Ma inkább csak jövedelemkiegészítésként foglalkoznak ezzel.

Az édeskömény betakarítása még hátra van

Schmidt József hozzátette: egyre több vadon termő gyógynövényt vonnak be a termesztésbe. A cickafarkfű és a benedekfű betakarítása is jól sikerült az idén. A csipkebogyó még hátra van, csak úgy, mint az édeskömény. Utóbbi betakarítását szeptemberben kezdik meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában