vezetés

2018.08.18. 15:30

Lecseng a vakáció, de újabb mazsolák jelentkeznek tanfolyamra

Somogyban a nyár közepéig közel 20 százalékkal több vizsgaigazolást állítottak ki, mint tavaly ilyenkor. Július elsejétől ugyanis 25 ezer forintot visszaigényelhetnek a Kresz-tanfolyam és a vizsgadíj árából a 20 évesnél fiatalabb hallgatók. Az intézkedés megtette a hatását: a korábbinál többen akarnak B-kategóriás vezetői engedélyt szerezni, s akad olyan kaposvári autósiskola, ahol a megnövekedett munka miatt szeptembertől újabb szakoktatót vesznek fel.

Harsányi Miklós

– Szakmailag egyértelműen kedvező következménye van annak, hogy a 20 év alattiak igénybe vehetik a 25 ezer forintos Kresz-tanfolyam és vizsga kedvezményt – mondta Pohner István, a kaposvári ATI Autósiskola igazgatója. – Hatását ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor egyes élelmiszereknél csökkentették az áfát. Nálunk is voltak olyan hallgatók, akik tudatosan úgy időzítették a vizsgát, hogy az már július elseje utáni időszakban legyen. Érthető a lépés, mivel ezzel számottevő összeget takaríthatnak meg a fiatalok. Mindent egybevéve erős nyarunk volt, szinte folyamatosan telt házzal működtünk, augusztusban is megállás nélkül dolgozunk. Nálunk a korábbi évhez képest csaknem 15 százalékkal emelkedett a jelentkezők száma a nyáron. Manapság alapelvárás a jogosítvány, s a fiatalok a lehető leghamarabb leakarják tenni a vizsgát. A hallgatói létszám emelkedés szerintem azzal is összefügg, hogy nőttek az átlagfizetések, s így könnyebben tudják taníttatni gyermekeiket a szülők.

A vezetői engedély megszerzése továbbra sem olcsó mulatság, a jelentkezőknek mélyen a pénztárcájukba kell nyúlniuk: aki B-kategóriás jogosítványra vágyik, s valamennyi követelménynek elsőre eleget tesz, nagyjából 170 ezer forintos kiadással kalkulálhat. Ennek ellenére folyamatosan érkeznek a leendő úrvezetők, az egyik tanfolyamot indítják a másik után. Sőt, van ahol már nem elég a rendelkezésre álló szakembergárda: így van ez az ATI-nál, ahol jelenleg öt szakoktatót alkalmaznak, s előreláthatóan szeptembertől áll munkába a hatodik munkatársuk. Pohner István rámutatott: hiába kezdődik el heteken belül az új tanév, ősszel minden bizonnyal számos hallgató jár majd elméleti képzésre. Ők – ha sikeresen teljesítik az elméleti és gyakorlati elvárásokat – akár már kora télen átvehetik a papírjukat.

– Tetszik a vezetés, még az érettségi előtt szeretném megszerezni a jogosítványt – mondta a kaposvári 17 éves Minich Lídia. – Hozzám hasonlóan sok diák jár tanfolyamra, mindenki minél hamarabb le akarja tenni a vizsgát.

Somogyban tavaly január elsejétől július végéig 2384 vizsgaigazolást állítottak ki, ami azt jelenti, hogy ennyien szereztek valamilyen kategóriára vezetési jogosultságot, tájékoztatott a megyei kormányhivatal. Idén július 31-ig 2907 vizsgaigazolást rögzítettek, ami közel 20 százalékos növekedést jelent. A legnépszerűbb még mindig a B-kategória, a kiállított dokumentumok csaknem 70 százalékát ez teszi ki. Az elméleti vizsgák eredményessége átlagosan 50 százalék körül alakul évek óta, a forgalminál 60 százalékos a mutató. Tamás Zoltán, a kaposvári King-a-Ford Autósiskola vezetője kiemelte: a személygépkocsi-vezető jogosítványon kívül közkedveltek a teherautós, illetve a buszvezetői tanfolyamok. Számos fiatal kamionosnak készül, s miután leteszik a szükséges vizsgát, szinte rögtön állást találhatnak.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában