szüret

2018.08.04. 07:00

Sok alma lesz az idén, de az időjárás nem kedvez a minőségnek

Mennyiségi gondok nem lesznek az idén az almával a megyében, a tavalyinál is több termés lehet. Ám az időjárás nem mindenütt kedvezett a gyümölcsnek. Többen is úgy látják, jóval korábban kezdődhet meg a betakarítás az idén, mint máskor. Több helyütt már augusztus közepén elkezdik az almaszüretet.

Gyeszát Zsolt

– Mennyiségi probléma nem lesz almából, a tavalyinál is több gyümölcs lehet – mondta Szabó Zoltán, a siófoki Siófruit Family Kft. kertészmérnöke. – Ugyanakkor azt látom, hogy minőségében már kevésbé sikertörténet az alma az idén. A szélsőséges időjárás már nagyobb probléma a termelőknek. Hét alkalommal volt már jégeső az idei esztendőben Siófokon, abból három jelentősebb volt. S ez komolyan meglátszik az ültetvényeken. A tavasz is eléggé csapadékhiányos volt, viszont az alma akkor igényelte volna a vizet. A párás meleg miatt pedig a lisztharmat és a varasodás veszélye is fent áll még, habár egyelőre nem okoz nagyobb gondot.

Szabó Zoltán elmondta azt is: sokkal korábban szüretelik a gyümölcsöt az idén, már a jövő hét vége felé elkezdődhet a Gála alma szedése. Ők frissen csomagolva Ausztriába és Németországba szállítják majd az étkezési almát.

– A tavalyinál nagyobb almatermésre számítanak az idei esztendőben a megyében is – mondta Tömösváry Máté, a böhönyei székhelyű Balaton-Ker-Tész Szövetkezet kereskedelmi vezetője. – A termelőink már augusztus közepén elkezdik szedni a Gála almát, ami igen korai indulásnak számít. Úgy tűnik, hogy két héttel előrébb tart az érés jelenleg, mint más években szokott. Ez viszont sokkal rövidebb és intenzívebb szezont eredményezhet majd. Azt látjuk, hogy a tavalyi évhez képest alacsonyabb lehet a felvásárlási ár az idén. De ezt végleg az dönti majd el, milyen lesz az ipari és az étkezési alma aránya. Viszont a nagyobb lengyelországi almatermés is meghatározó lesz az európai piacon, ami szintén kihat az árakra.

A kereskedelmi vezetőtől megtudtuk: tavaly 11 somogyi almatermelője volt a szövetkezetnek, akik összesen közel 183 hektáron termesztették a gyümölcsöt. Mint megtudtuk, az idén is somogyi almával látják majd el a somogyi iskolákat az iskolagyümölcs program keretein belül. A szakember elmondta: nem lesz könnyű az almaszüret az idén, kevés idénymunkás van az ágazatban.

Ígéretes a Jonagold

A kaposfüredi Orgel László mintegy 8,5 hektáron foglalkozik almatermesztéssel, s többek között Kaposváron értékesíti majd a gyümölcsöt. A gazda kérdésünkre elmondta: várhatóan szeptember elején kezdi meg a Jonagold alma betakarítását. Sok gyümölcs van a fákon, ez a fajta alma minőségében is ígéretes lesz az idei esztendőben. A téli alma viszont kevésbé hoz sikert ebben az évben, elfagyott ugyanis több helyütt. Így ebből a fajtából már csekélyebb mennyiségre számítanak.

A kaposfüredi termelő hozzátette: körte viszont sok van az idén, ebből mind mennyiségében, mind pedig minőségében gazdag termésre számítanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában