bedőlt tervek

2018.09.15. 18:30

A falu csúfja lett a félkész hencsei wellness szálloda

Wellness szállodának indult, de tíz éve csak a félkész falakat nézegetik a falusiak Hencsén. Az építkezés már az elején megakadt. A nagy jelentőségű beruházásból mára a falu csúfja vált.

Marosi Gábor

Jelentős idegenforgalomra és új munkahelyekre számítottak a hencseiek jó tíz évvel ezelőtt. Egy ír befektető ugyanis wellness szállodát, ehhez kapcsolódó szolgáltatásokat és apartmanokkal teli új utcát is épített volna a településen. A mesébe illő építkezés azonban már az elején véget ért.

– Sehol sem tart ez a történet – kezdte a beszélgetést Gelencsér János, Hencse polgármestere. Az óriási gödör, ami a szálloda alja lett volna, valamint a félig felhúzott falak, azóta is ott állnak az építési területen. – Az előzménye, hogy több mint 20 éve Bánhidy Pál felújította az egykori Márffy-kastélyt és épített hozzá egy golfpályát. Időközben azonban az egész területet, épületekkel együtt eladta három ír embernek.

– A befektetők egyike pedig úgy döntött, wellness szállodát és különféle épületeket húz fel a kastély szomszédságában – folytatta Gelencsér János. – Erre pályázaton nyert is több mint 500 millió forintot. A beruházás azonban meghiúsult, az ír férfi csődbe ment, majd eltűnt Hencséről. Bírósági eljárás is indult a befektető ellen, ezután pedig a kastély, a golfpálya és az építési terület árverezés útján újra a Bánhidy-család kezébe került és azóta is az övék.

– Mementóként állnak most ott a félkész falak – fogalmazott a hencsei polgármester. – Az önkormányzat nem tud semmit sem tenni az ügyben. Jogilag ugyanis nem kötelezhetjük arra a tulajdonost, hogy a területen állítsa vissza az eredeti állapotot. Sajnálom, hogy a beruházás félbeszakadt, mert ha ez a wellness szálloda megépült volna, akkor most sok helyi dolgozhatna itt és anyagilag is sok bevétele lenne a falunak.

A hencsei polgármester hozzátette: az idén egy vállalkozó érdeklődött a terület iránt többször is, de a tulajdonossal nem tudtak megegyezni. Ő azonban nem szállodát akart építeni, hanem terjeszkedni szeretett volna.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában