interjú

2018.09.18. 11:30

Barabás Edit: „Nem vagyok zongorista!”

Nélküle nincs zenés előadás a Csikyben, a bemutatóra azonban már szinte feledésbe merül a munkája. Kollégái azonban nagyon jól tudják, hogy Barabás Edit korrepetitor nélkül nem lehetne sikerre vinni a zenés darabokat, ezért Fogaskerék díjjal jutalmazták az idei évadnyitón.

Turbéki Bernadett

– Hogyan lett zongorista?

– Nem vagyok zongorista... – nevetett Barabás Edit. – Zeneiskolába jártam, ahol úgy ítélték meg, zenei pályára való vagyok. Pécsett a zeneművészeti szakközépiskolában érettségiztem, majd két helyet is megjelöltem a felsőoktatásban: felvételiztem szolfézs szakra.

– Miért szolfézs? Sokaknak nem kedvence...

– Nem éreztem azt, hogy zongoraművész leszek. Zenekarba esélytelen zongoristaként bekerülni. A szolfézst pedig szerettem. Egyszerű matematika az egész, egyik a másikra épül. Mivel egyik helyen nem indult, s a se akarták elindítani a szakot, Sásdra kerültem szolfézst tanítani. Ott egy kollégám hívta fel a figyelmemet arra, hogy a kaposvári színház zenekarának nincs billentyűse. 1996-ot írtunk, amikor Ascher Tamás rendezésében a Luxemburg grófja ment. Bezerédi Zoltán, Molnár Piroska, Sáfár Mónika... csak néhány név, akikkel együtt dolgoztam rögtön az elején. Kőrösi András jóvoltából közreműködtem egy színdarab összeállításánál is, és annyira megtetszett mindenkinek a munkám, hogy azon kezdtek „ügyködni”, hogy maradhassak. Babarczy László felvett, és évad végén a „Csiky Csalogányokat” már én kísértem. (Ez egy olyan est, amelyen a színészek és a színház dolgozói egymást szórakoztatják műsorszámaikkal. A szerk.) 1997-ben a Sárga csikó volt az első „hivatalos” munkám.

– Mi volt a feladata?

– Ez egy nagyszabású zenés előadás volt. A színészeknek az első hangtól egészen addig, amíg nem tudták biztosan, én tanítottam be a dalokat. Ebben az esetben a kórus is az én feladatom volt. Mindig én helyettesítem a zenekart még a táncpróbákon is, mert csak a főpróbahéten jönnek a zenészek.

– Előfordult már, hogy nem sikerült valakinek megtanítani egy számot?

– Olyan nem volt, hogy reménytelen helyzetbe került volna egy zenés produkció. Soha nem kellett kivenni dalt, mindig megtaláltuk a megoldást. Eddig csak egy színész volt a pályafutásom alatt, aki a zongorán leütött hangokat nem tudta visszaénekelni. Úgy vélem, jót tesz egy társulatnak, ha van zenei vezetője, aki tudja, milyen hangokkal lehet „gazdálkodni” az évadban, és nekik valót választ a zenés műfajok közül.

– Dolgozott zenei vezetőként is a Csikyben.

– Mivel a színháznak nincs állandó zenei vezetője, előfordult már, hogy engem jelöltek ki a feladatra, hogy vezessem a zenekart. Ebben az esetben a zenekar betanítása és felügyelete a feladat, egészen más, mint a korrepetitor.

– Melyik előadás volt a legnagyobb kihívás?

– A Sweeny Tod-ra vagyok a legbüszkébb. Olyan énekórák azóta sem voltak a színházban. Ha a színészeknek meggyűlt a hangokkal a bajuk, eljátszották...

– Igazi háttérdolgozó, aki nélkül nincs előadás. Előfordult már, hogy belerendezték színdarabba?

– Megtiszteltetésnek vettem, hogy Mohácsi János rendezésében a Csak egy szög-ben a színpadon kellett előadnom egy zongoradarabot. Az első próbán, amikor bemutattam, megtapsoltak a kollégák. Berlinben is előadtuk, és stílusosan németül mondtam be a címét: Swit für Klawier Opus 25. Mindezt úgy, hogy minden egyes alkalommal a zsinórpadlásról engedtek le egy „ketrecben”. Tériszonyos vagyok, és ezt még tetézte, hogy magassarkú cipőben és nagyestélyiben kellett kimásznom a „ketrecembe” a zsinórpadláson. Ám előadtuk a Nemzeti Színházban is. Szalay József szcenikai igazgató csak annyit mondott, hogy egy kicsit magasabban leszek, de semmi esetre se nézzek le. Persze, hogy lenéztem. A színészek apró hangyáknak tűntek alattam a három emelet magasból. A mai napig nem értem, hogy a színészek hogy tudnak teljes nyugalommal, mindenféle remegés nélkül kiállni a közönség elé. Én annyira lámpalázas vagyok, hogy egy cigarettát sem tudok remegés nélkül elszívni, ha szerepelnem kell közben...

– Mostanság új szerepet kapott: zeneszerzőként működik közre az éppen készülő Szegény Dzsoni és Árnika című gyerekdarabban. Mi adja az inspirációt?

– A Négyszögletű kerekerdő volt az első ilyen jellegű munkám. Ott a színészek játszottak olyan hangszereken, amin éppen tudtak. Nagyon büszke vagyok arra az előadásra. Most alapról megy majd az általam szerzett zene Váradi Szabolcs verseihez. A szövegeitől beindulnak a gondolataim, elkapom a fonalat. Az alkotásban nagy segítségemre van hétéves Janka lányom is, akitől gyakran hallok olyan dallamokat, amelyeket bele tudok szőni a zenébe. Nagyon fontosnak tartom a gyerekdarabokat, hogy a kicsiknek megtanítsuk, mi az érték, mert napjainkban mindenhonnan folyik rájuk a „gagyi”.

Fogaskerék a kulisszák mögött

– Nagyon jól esik, amikor megköszönik a munkámat, és közlik, hogy nélkülem nem jött volna létre az előadás. Emlékszem, amikor a Sweeny Tod kapcsán Gryllus Dorka átadta a testvére üzenetét, aki profi zenész, hogy minden elismerése a korrepetitornak – mondta Barabás Edit, akit a 2014-ben alapított Fogaskerék díjjal jutalmaztak az évadnyitón. – Jól esett, hogy a társulat értékeli és elismeri a munkámat. Akik korábban megkapták díszítők, vagy súgók, mind-mind nagyon sokat dolgoznak a háttérben az előadásért, és nélkülük nem is jöhetne létre – mondta Barabás Edit, aki szerint nem csak a köszönetnyilvánítás lehet elismerés. Jutalomként élte meg, hogy a Padlás című előadás próbáján maga a zeneszerző, Presser Gábor ült mellette.

– Furcsa volt egy ma élő zeneszerző füle hallatára eljátszanom a saját szerzeményeit, de megtiszteltetésnek vettem – mondta Barabás Edit, aki azt vallja, hogy bárhol, bármilyen közönségnek, bármilyen produkciót kísérjen is zongorán, annak akkor is ugyanúgy kell történnie, mintha a színházban szerepelnének. Jelenleg a gyerekelőadáson kívül, és a Tanulmány a nőkről című darabot segíti zenei hozzáértésével.

Ezek is érdekelhetik