mű-sor

2018.09.04. 11:30

Nem folyt vér a falunapon – elektromos kakast ütöttek az ünnepen

Vér nélkül folyik a hagyományos kakasütés ezentúl Csurgónagymartonon: az állatvédők megnyugodhatnak, mert elektromos kakassal helyettesítik az élőt. A készüléket az elektroműszerész polgármester alkotta meg, és sikerrel vizsgázott a falunapon.

Kovács Gábor

Gödröt ásnak, abba teszik a kakast, amire egy lyukas lábost raknak, majd földdel borítják be. A szárnyasnak csak a feje és a nyaka felső része áll ki a földből. Ekkor jöhet a versenyző. Bekötik a szemét, alaposan megforgatják, hogy megszédüljön. Ezután vakon kell csapkodnia egy cséphadaróval, amíg eltalálja a kakast. A közönség biztatja, hogy merre üssön, de általában tréfából félrevezetik. Ez a kakasütés lényege, elevenítették fel a helyiek.

– Régi hagyomány ez, tudomásunk szerint még Horvátországban is van hasonló – mondta Molnár István. – A mostani polgármesterünk, Kiss Ferenc azonos nevű nagyapja szervezte meg a kakasütést egykor, aki téeszelnök volt a faluban.

– Mindig tömegeket vonzott a rendezvény, én gyerekként Csurgóról jártam a kakasütésre – mondta Peterdiné Nógrádi Beatrix.

Amikor közeledett a kakasütés napja, a nagyapa már a cséphadarókat készítette, emlékezett Kiss Ferenc. Azonban a kakasütésnek ellenzői támadtak az 1990-es évektől kezdve az állatvédők közül. A híres francia színésznő, Brigitte Bardot még levelet is írt, hogy fejezzék be a barbárságot.

– Ide keveredtek a gall kakasosok – emlékezett Kiss Ferenc. – Tavaly mindenáron le akarták fényképezni a kakasütést, ezért inkább lefújtuk. Az idén azonban mindenképpen meg akartuk tartani. Az én fejemből pattant ki az ötlet, hogy elektromos kakassal helyettesítsük az élőt. Elektroműszerész a képzettségem, magam gyártottam le a bábut a garázsomban. Élethűnek szántuk, egy hangfalat is rákötöttünk. Ha eltalálták, felhangzott a kukorékolás.

Az idei versenyen a fődíj egy élő kakas volt, de a versenyzők választhattak, hogy azt viszik el, vagy inkább pénzt kérnek találat esetén. A pénzre szavaztak, így a kakas megmaradt az önkormányzatnak, azóta is kergeti a tyúkokat. Az idén még egy cséphadaró is eltörött a nagy suhintgatásban. Mindjárt az elején eltalálták a célt, ám mivel elektromos kakasról volt szó, jóval tovább játszhattak a jelentkezők.

A falunapra eljött a testvértelepülésük, a szlovén Kapca küldöttsége. A jó szórakozást biztosította a színpad, ami az önkormányzat fejlesztése, ahogyan egy közösségi kemence is. Felújították a világháborús emlékművüket, és egy utat, emellett új buszmegállót építettek a faluban.

Kukorist sütöttek az ünnepekre

Régen 600-700 ember is lakott a faluban, és a kakasütésre általában mindig hazatértek az elszármazottak. A faluban évente többször is sütöttek kukorist, vagyis egy hagyományos kelt tésztát, ami Csurgónagymartonra jellemző étel. Kokas Sándornétól megtudtuk, hogy lakodalmakra, kézfogókra, keresztelőkre vagy halotti torokra készítették. Hús mellé tálalták. Évente többször is került az asztalra kukoris, aminek az elkészítése nem könnyű munka. Leginkább a dagasztása megerőltető. Kokas Sándorné a receptet nem akarta elárulni, de annyit elmondott, hogy liszt, zsír vagy margarin, tojás, tej és élesztő kell hozzá. A kukoris külsőre fonott kalácsnak néz ki, és kör alakú. Gyakran egy kilónyi a súlya. Kiss Ferenc polgármester köszönetet mondott minden csurgónagymartoni asszonynak, időseknek és fiataloknak, akik jeleskedtek a kukoris sütésében az ünnepek idején.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában