újító újdonság

2018.09.09. 15:23

Felújították a rendelőt és a főzőkonyhát

Átadták a felújított orvosi rendelőt és a főzőkonyhát Somogyfajszon.

K.G.

Mindkét épület annyira leromlott állapotban volt, hogy e nélkül a törvényi előírásoknak sem feleltek volna meg. Az orvosi rendelőt akadálymentesítették, kicserélték a nyílászárókat és a tetőt is, erre a Belügyminisztérium pályázatán nyertek 30 millió forintot. Hétszáz ember jár ide egészségügyi ellátásért, a szomszédos Pusztakovácsiból és Kürtöspusztáról is érkeznek betegek. A főzőkonyha épületét korszerűsítették, új éttermi eszközöket szereznek be.

Minderre 19 millió forintot nyertek a Nemzetgazdasági Minisztérium egyik pályázatán. A főzőkonyhán 120 emberre főznek, iskolás és óvodás gyermekekre, valamint a szociális étkeztetésben részt vevőkre. Somogyfajszon a ravatalozó is megújulhatott több mint egymillió forintból. Az átadáson Biró Norbert, a Somogy Megyei Önkormányzat elnöke, és Móring József Attila, a térség országgyűlési képviselője mondott köszöntőt.

Címkék#Somogyfajsz

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában