eltiltják

2018.09.10. 17:30

Kilenc bottal pontyozott – kétszer bukott le a rapsic

Egy hónapon belül kétszer bukott le a halőri ellenőrzés során Balatonmáriafürdőn egy helyi férfi. A kilencbotos bravúr után, ezúttal sem kellett félnie a horgászengedélye bevonásától, azzal ugyanis eredetileg sem rendelkezett.

Molnár Gábor

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. halőrei igazoltatták a 43 éves férfit, miután kilenc fenekező bottal akart halat fogni. A helyzetet súlyosbította, hogy a felcsalizott horgászbotok közül kettőt behúzós módszerre szerelt fel.

A halőrök ellenőrzésének valószínűleg csak a horogra akadt két ponty örült, mindkettő visszanyerte ugyanis szabadságát, a lefülelt szabályszegőt pedig feljelentették. A szabálysértés halvédelmi bírság kiszabásával zárult.

– A férfit a büntetés nem tántorította el az újabb kalandtól – újra szerencsét próbált – tájékoztatott honlapján a Balatini Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. Bár ezúttal „szerényebben” mindössze hat bottal szeretett volna halat fogni, a szerencse azonban ezúttal is a halőrök mellé szegődött. Az ismétlődő szabályszegés elkövetőjével szemben a halgazdálkodási hatóság a törvény szigorával lép fel, a kiszabandó büntetés mértékétől függetlenül valószínűleg a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. is eltiltja majd a területi jegy váltásától.

A Balatoni Horgászrend úgy fogalmaz: amennyiben a horgász a kirívónak minősített cselekmények közül (ilyen a megengedettnél jelentősen több készség használata) egyszeri elkövetés és büntetés után újra elköveti bármelyiket, második alkalommal az eltiltás az eredeti szankció duplájára emelkedik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában