44-es területvédelmi zászlóalj

2018.09.17. 20:00

Nem tartalékon teljesít a tartalékos somogyi katona

Somogyban bő egy év alatt több mint 300 önkéntes területvédelmi tartalékos katona jelentkezett szolgálatra: ezzel az eredménnyel megyénk az országos lista harmadik helyét szerezte meg. Kaland, kihívás és közösség: Nevelős László alezredes szerint ez a hívószó a somogyi fiataloknál.

Harsányi Miklós

– Az élet olykor várt és kevésbé várt meglepetéseket okoz – hangsúlyozta Nevelős László alezredes, a Magyar Honvédség Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokságának előkészítő-részleg vezetője. – Egy fiatalember erősen érdeklődött a területvédelmi tartalékos szolgálat iránt, s a jelentkezésre barátnője is elkísérte. Csakhogy nem sokkal később a pár szakított, ám a hölgy becsülettel elvégezte a kiképzést. A somogyi csapat közel 30 százaléka nő, s talán nem véletlen, hogy ennyien jönnek. A gyakorlatok, a közösséggé kovácsolódott csapat és a jó hangulat híre gyorsan terjed. Egy asszony például azért jelentkezett, mert párja folyton izgalmas és vidám katonai sztorikkal szórakoztatta. A 40 éves hölgy kíváncsiságát felkeltette az új lehetőség, s belépett a somogyi területvédelmisek közé: sikeresen teljesítette a követelményeket, a kiképzésen talán ő kúszott-mászott a leglelkesebben. Annak is örültem, amikor egy Balaton parti családban nemcsak a férj és feleség, hanem a két nagy fiúk is csatlakozott a területvédelmi tartalékosok közé.

Mentős, egyetemista, vasutas, kőműves, tanár és vállalkozó: részben ők alkotják a csapatot. Biztos szakmai tudás, emberismeret és hiteles hozzáállás: Nevelős László szerint döntően ez a hatékony toborzás és a sikeres kiképzés alapja. A 47 éves alezredes – aki 29 éve szolgál a honvédségnél – a gyakorlat során bármelyik feladatot teljes erőbedobással teljesíti, a kiváló fizikai kondícióért keményen megdolgozik: hetente háromszor legalább 60 kilométert fut, a kaposvári Thor Gymbe rendszeresen súlyzós és állóképesség-javító edzésre jár, s a hétvégi paksi Atomfutáson 31 kilométert futott. Példáját gyermekei is követik: a 24 éves óvónői pályára készülő Bernadett önkéntes műveleti tartalékos, a 19 esztendős Dániel területi tartalékos.

– Lövészet augusztusi hőségben és alaki kiképzés zimankóban: ebben is része volt a tartalékosoknak – folytatta Nevelős László. – Előfordulhat, hogy egy feladat nem megy mindenkinek elsőre hibátlanul. Egy nő kispuskával ötödszörre sem találta el a célt, ám a különfoglalkozás meghozta az eredményt, sőt, a gépkarabéllyal már elsőre teljesítette a kívánalmakat. Változatos és szerteágazó a kiképzés: a tereptantól az alaki kiképzésen át a jogi ismeretekig számos ismeretet adunk át a tartalékosoknak. A legfiatalabb területvédelmis alig múlt 18, a legidősebb, egy 62 éves férfi Barcson csatlakozott.

Október elsejétől szervezeti változásra készülnek: 44-es területvédelmi zászlóalj néven folytatják a munkát. Nevelős László azt mondta: cél, hogy mihamarabb feltöltsék a somogyi keretet. Nyolcszáz embert várnak, járásonként száz férfit, nőt.

– Somogy katonamegye, a lakossággal kiváló a kapcsolatunk – emelte ki. – A munkában jó szervezőkészségre is szükség van, továbbra is meglehetősen mozgalmas menetrend szerint zajlanak a mindennapok. Egy biztos: fejben ott kell lenni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában