KÁN

2018.09.28. 14:00

Meg kell őrizni a múltat, de reagálni a kihívásokra

Több mint kétszáz kiállító, nyolc szakmai fórum és három nap alatt harmincezer látogató. Tizenkettedik alkalommal nyitotta meg kapuit pénteken a Kaposvári Állattenyésztési Napok.

Góz Lilla

– Szent Mihály napja tradicionális ünnep Európa-szerte. Ilyenkor hajtják be az állatokat és éves számadást készítenek a gazdák – kezdte köszöntőjében Tossenberger János, a Kaposvári Egyetem rektorhelyettese. – A múlt ismerete és a hagyományok ápolása nélkül nincs biztos stabil jövő.

– Tudomásul kell vennünk, hogy ma már más időket élünk, felgyorsult és megváltozott a világ – tette hozzá Tossenberger János. – Digitális agrárstratégiát kell megvalósítani. Tejelő teheneinket egyre több helyen robotok fejik, traktorainkat GPS vezérli és drónok kémlelik területeinket. Hangsúlyozta: az oktatás és a képzés terén nagy felelősség hárul a Kaposvári Egyetemre.

 

Szita Károly, Kaposvár polgármestere elmondta: egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási körülmények. Budapest után a napokban a 23 magyar vidéki várost tömörítő Megyei Jogú Városok Szövetsége is csatlakozott az Under 2 klímavédelmi koalícióhoz és 2023-ig mintegy 100 milliárd forint értékben terveznek a klímavédelmet szolgáló beruházásokat. – Ez a lépés is azt a célt szolgálja, hogy a jövőben is legyen energiánk, egészséges, tiszta ivóvizünk, földünk, jó élelmiszerünk – hangsúlyozta Szita Károly.

– Egyszerre jelent kihívást és lehetőségeket a magyar gazdáknak az agrárium elmúlt évtizedekben tapasztalt gyors átalakulása – mondta Feldman Zsolt, mezőgazdaságért felelős államtitkár. – Megváltozott a piac, a fogyasztói és ipari igények, valamint hatalmas koncentrálódás történt az ágazatban.

– A genetika, a biotechnológia, az információtechnológia terén elért fejlődés az állattenyésztést is kiforgatja sok évszázados, megszokott keretéből, a szakma eredményei láthatóak a hozamok, a kihozatal és súlygyarapodás tekintetében – jegyezte meg Feldman Zsolt. – Az új technológiák új távlatokat nyitottak meg. Az emberiség több húst, fehérjét igényel, nagy a verseny e szükségletek kielégítéséért, ugyanakkor az európai állattenyésztők erősebb kötöttségekkel szembesülnek, mint bárhol a világon élő konkurenseik.

– Szükség van arra, hogy a magyar állattenyésztő szakma jól reagáljon a kihívásokra, de meg kell őriznie értékeit, fajtáit, a Kárpát-medence genetikai sokféleségét – emelte ki Feldman Zsolt. – A Kaposvári Állattenyésztési Napok segítik az új lehetőségek megismerését, a gazdálkodók információcseréjét, a felkészülést versenyre.

Mihók Sándor, a Magyar Állattenyésztők Szövetségének társelnöke azt mondta: az állattenyésztési kiállítások ünnepnapok az állattenyésztők számára, mert formálják a közösségüket, hatást gyakorolnak a tenyésztési eredményekre, megszabják a tevékenységük folytatásának irányait.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában